kecskemét / galériával

2021.11.05. 06:55

Díjazták a tehetséges diákokat és a tehetséggondozó tanárokat

Csütörtökön átadták az idei tehetség-díjakat a Kecskemét Tehetség Nap alkalmából. Az ünnepségnek a kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola adott helyet.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: Sebestyén Hajnalka

Már hagyomány a városban, hogy minden évben tehetséggondozásban kimagaslóan teljesítő tanárokat és tehetséges diákokat díjaz az önkormányzat a Kecskeméti Tehetségsegítő Tanács tagjainak szavazatai alapján. Az ünnepségen először Mészáros Katalin, a Lánchíd iskola intézményvezetője köszöntötte a résztvevőket.

Kiemelte a tanárok munkájának fontosságát a tehetséggondozásban. Segítik, hogy a diákok tehetsége utat törjön. Egyengetik őket a tehetség útján, miközben önbizalmat adnak nekik, így sokszor saját korlátaikat átlépve érnek el kimagasló sikereket.

Az önkormányzat nevében dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester mondott beszédet. Kitért a nagy magyar géniuszokra, majd méltatta a tehetséggondozó tanárok munkáját, mely nélkül sok fiatal tehetsége nem bontakozhatna ki, csak középszerű tudással bírnának.

A Kecskeméti Pedagógus Tehetség Díjat idén Adamik Zoltánnak adományozták a tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő pedagógiai munkája alapján. Adamik Zoltán, a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola tanára, atlétika edző egész életpályáját a sport tehetségek felkutatása, tehetségük kibontakoztatása, minél magasabb eredményekre való törekvés határozta meg. Munkássága 40 éve alatt számos eredményt és sikert hozott és nemcsak iskolájának, hanem Kecskemét városának is.

A Kecskeméti Diák Tehetség Díjat Kökény Kristóf, a Corvin Mátyás Általános Iskola tanulója vehette át kiemelkedő teljesítménye elismeréseként.

Kristóf az iskola egyik legtehetségesebb tanulója. Sajátos nevelési igényű, autista spektrum zavarral rendelkező tanuló. Kristóf példát mutat arra, hogy az inkluzív szellemiségű iskola, az iskolával szorosan együttműködő családi háttér, hatékonyan képes támogatni az egyéni bánásmódot igénylő tanulók személyiségfejlődését. Kristófról már első osztályban kiderült, hogy kiemelkedően tehetséges, főleg matematikából. Rendkívüli képességei mellé még erős szorgalom is társult. A felső tagozatban sem múlt el a versenyszelleme, rendszeresen részt vesz matematika versenyeken, igen jó eredménnyel. Más természettudományos tárgyakban is kiemelkedő a teljesítménye.

A Tehetség díjak után Elismeréseket adtak át. Vajdáné Jandrasits Orsolya, a Vásárhelyi Pál Általános Iskola tanára részesült Elismerésben a tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő pedagógiai munkája alapján. A magyar-történelem szakos tanár 28 éve tanít a Vásárhelyi iskolában. A magyar nyelv iránti tisztelete, a nyelvápolás iránti elkötelezettsége kiemelkedő, példamutató szakmai munkájának köszönhetően vers, prózamondás, felolvasás. helyesírás, komplex anyanyelvi versenyek terültén diákjai minden évben dobogós helyezéseket érnek el a különböző szintű fordulókon.

A műsorban közreműködtek az iskola mazsorettjei, valamint Törő Ábris csellón.

Két diák részesült még elismerésben

Barna Patrícia, a Bolyai Janos Gimnázium 12. évfolyamos tanulója. Évek óta az ország kiemelt tehetségű atlétái köze tartozik. Versenyszámai a többpróba és a magasugrás. A KARC korosztályos válogatott atlétája, számos hazai és nemzetközi versenyen képviselte már iskoláját és hazánkat kiemelkedő szinten.

Czeglédi Diána, a Vásárhelyi Pál Általános Iskola 8. osztályos tanulója. Példamutató magatartásával, az elmúlt hét évben elért kitűnő tanulmányi eredményével, a német nemzetiség nyelvoktató programban tett sikeres munkájával, kimagasló sport teljesítményével vált az iskola példaképévé. Dia 2018-ban és 2020-ban is kiérdemelte Magyarország „Jó tanulója, jó sportolója„ címét. Jelenleg a BÁCSVÍZ Kecskeméti Vízmű Sport Club úszója.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában