galériával

2021.11.01. 11:25

A reformáció napján adták át a megújult szalki református templomot

Hálaadó istentiszteletet tartottak vasárnap a megújult szalkszentmártoni templomért. A szertatáson igét hirdetett Balogh Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Beszédet mondott dr. Nagy István agrárminiszter és Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár. A rendezvény vendége volt dr. Salacz László országgyűlési képviselő.

Gulyás Sándor

Hálaadó istentisztelet a megújult református templomért Szalkszentmárton Bács-Kiskun Megye Petőfi Népe Gulyás Sándor 2021/11/01

Fotó: Gulyás Sándor

A szalkszentmártoni templom régen megért a felújításra, a hetvenes évek óta ugyanis csak az állagmegóvási munkákra futotta. Az épület teljes körű rendbetételére az elmúlt évtizedekben is voltak kezdeményezések.

– Őszintén szólva belőlem is sokszor hiányzott a hit, hogy valaha is fel fogjuk tudni újítani ezt a templomot. Öt évvel ezelőtt azonban a helyiek és a Szalkszentmártonból elszármazottak jóvoltából összegyűlt közel négymillió forint. A rendelkezésre álló keret elegendő volt az engedélyekre és a tervek elkészítésére.

A változást a 2019-es év hozta meg, mikor is százhúsz, majd újabb kétszáztízmillió forint állami támogatáshoz jutott az egyházközségünk. A felújítási munkák első ütemében megújult a főhajó tetőzete, a külső vakolat, megvalósult a nyílászárók restaurálása.

Az idén megtörtént a templomtorony és a belső terek teljes körű rekonstrukciója – mondta el Alföldy-Boruss Dániel szalkszentmártoni református lelkész.

Nagy István agrárminiszter köszöntőjében párhuzamot vont a templom és a természet között.

– A hívő emberek, csakúgy, mint a gazdák, magot vetnek, kigyomlálják, ami nem való a földbe, aggódó szívvel nézik, hogy növekszik-e a termés, és aztán hálát adnak, ha bőséges. Egy templom felújítása a legjobb befektetés a jövőbe – erre épül a hitünk, a hagyományunk és a kultúránk. És ahogy a földet, úgy a templomot is gyermekeinktől és unokáinktól kaptuk kölcsön – emelte ki dr. Nagy István.

dr. Nagy István
Fotó: Gulyás Sándor
Soltész Miklós
Fotó: Gulyás Sándor

Hálaadó istentiszteleten Alföldy-Boruss Dezső nyugalmazott lelkipásztor a reformáció jelentőségéről beszélt, Káposztás Tibor, a község polgármestere a templom helyi közösség életében betöltött szerepét emelte ki. Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár köszöntőjében az összefogás fontosságát hangsúlyozta ki.

– A hitük mellett bátran kiálló reformátorok emlékéhez akkor lehetnek hűek a mai reformátusok, ha bátran szembe mernek szállni az olyan jogtalanságokkal szemben, mint amelyek napjainkban Nyugat-Európában érik a hitvalló keresztényeket. Ha mi reformátusok, katolikusok, ortodoxok össze tudunk fogni sokra vagyunk képesek. Rendkívül nagy a felelősségünk. Magyarország kormánya az elmúlt 10 évben 3000 templom felújítását támogatta, hozzájárulva a közösségek lelki megerősítéshez. Ha ez így marad, előbb utóbb mi fogunk Nyugat-Európába hittérítőket küldeni, ahogy ők tették ezer évvel ezelőtt – fogalmazott Soltész Miklós.

A szalkszentmártoni templom nem csak szép, egyedi is.

A beruházás keretében elkészült a torony külső rekonstrukciója és az óra javítása is. A rendelkezésre álló keretből megújult a templom egyedinek számító orgonája.

A hangszer Komornyik Ferdinánd pesti mester munkája, ami 1862-ben készült el. A felújítás után az orgona alkalmassá vált templomi koncertek megtartására is. A tetőre felkerült új cserepek mindegyikét a református egyház címere, a zászlóvivő bárány, a győztes Jézus jelképe díszíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában