természetjárás

2021.11.21. 06:55

A pálosok előtt tisztelgett gyalogtúrájával a halasi egyesület

A kiskunhalasi Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület idei utolsó, őszi gyalogtúrájának keretében a Nagyvázsony közelében található szakrális építészeti örökségeket látogatták meg a napokban a túrázók.

Mester-Horváth Nikolett

Fotó: Fodor Imre

A vázsonyi Szent István templomnál gyülekezett a közel ötven lelkes turista, akik nemcsak kívülről csodálhatták meg a több mint ötszáz éves templomot, de a belső, ritkaságnak számító barokk bútorzatot is megnézhették – tudtuk meg Fodor Imre túravezetőtől.

Mint mondta, a túrázók megismerhették a templom építésének történetét, olyan helyekre is bemehettek, amit általában zárva tartanak a nagyközönség előtt.

– Történelmi és vallási témájú túrautunk tisztelgett az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok előtt. A vár jelenleg felújítás alatt áll, így csak kívülről sétálhattunk a falai mellett. Az ősz színeiben szinte időutazás volt a túra. A kék sáv jelzést követve a volt pálos kolostor romjait, az egykori Tálod falucska Szent Ilona kápolnaromját, majd a Kinizsi-forrás melletti középkori pálos rendház gazdasági telepét néztük meg, ahol, még az idővel dacolva, áll az ottani kolostor egyetlen fala – részletezte programjukat Fodor Imre.

Hozzátette továbbá, hogy a túra utolsó állomásaként megnézték a Szent Jakab tiszteletére emelt templom romantikus maradványait Nemesleányfalu határában. A túra alatt természetesen ezen romok történetét is hallhatták a résztvevők.

A Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület idei utolsó, őszi túrájához közel ötvenen csatlakoztak
Fotó: Fodor Imre

– Az ilyen túrák felfoghatóak csapatépítő alkalmaknak is, hiszen a terep sajátosságait, a fizikai kihívásokat az új résztvevők, és a régi barátok közösen küzdik le. Egyszerre élik meg jó, vagy rossz időben a program minden részét, részletét – foglalta össze tapasztalatait a túravezető.

A hét évvel ezelőtt alakult egyesület 2018 óta tagja a Magyar Természetjáró Szövetségnek. Már megtervezték a 2022-es év túráit is, melyet honlapjukon olvashatnak az érdeklődők.

Érdeklődésünkre, Fodor Imre elmondta, hogy az utóbbi években szinte tömegessé vált a természetjárás.

Családosan, magányosan és egyesületek programjaihoz csatlakozva egyre többen mozdulnak ki a természetbe.

– Gyalogtúráinkkal olyan embereket is próbálunk megmozgatni, akik egyedül nem vágnának neki a természetjárásnak, mert tartanak az eltévedéstől, vagy nem tudják megszervezni a túrájukat. Egyesületünk ebben segítséget nyújt, az általunk vezetett túrákon biztonságban végig járjuk útvonalainkat. Képzett biológusok, szakemberek hasznos és érdekes ismertekkel színesítik a programokat, túravezetők segítik a tájékozódást. Segítünk kiscsoportokat, iskolás osztályokat, de akár családokat is egy túra megszervezésében és vezetésében is. Bátran kereshetnek bennünket – fogalmazott Fodor Imre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában