72 óra kompromisszum nélkül

2021.10.11. 10:47

Városszépítő munkát vállaltak a diákok Kiskunmajsán

Több vagy, ha adsz! – ez a felirat volt olvasható azokon az egyenpólókon, amiket a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű akció résztvevői viseltek munkájuk során.

Tapodi Kálmán

A gimnázium diákjai a zsidó temetőben is takarítottak

Fotó: Tapodi Kálmán

A három történelmi keresztény egyház: a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház által meghirdetett akcióhoz második alkalommal csatlakoztak a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium diákjai és pedagógusai.

– Több mint százharmincan jelentkeztek iskolánkból az akcióra és több mint százan eljöttek, hogy a város tizenöt helyszínén, intézményekben, közterületeken végezzenek önkéntes munkát. A Városgazdálkodási Intézmény mellett idén is akadtak további segítőink. A Szent István Háznál főzhették kollégáink a babgulyást ebédre, és a hentes, amikor megtudta, hogy mihez kell a hús, igen jelentős kedvezményt adott az árból – mondta el hírportálunknak Zerinváry Dóra, a középiskola német nyelv tanára, az iskolai közösségi szolgálat koordinátora.

A jó hangulatú nap során a kiskunmajsai diákok a katolikus plébánia udvarán a parkosítást készítették elő, diót vertek és összegyűjtötték a termést, valamint a parókián segítettek az összegyűlt ruhaadományok szétválogatásában. Az óvodákban, bölcsődékben és saját középiskolájuk szépítésében, padok festésében is szerepet vállaltak az önkéntes diákok. Egy takarítóbrigád járt a városszéli Kiserdőben és a Felső-temető székelykapus bejáratát is alaposan rendbe tették a fiatalok. A Tomori Pál Katolikus Gimnázium tanulói vállalták a zsidó temető területének kitakarítását is.

A gimnázium diákjai a zsidó temetőben is takarítottak
Fotó: Tapodi Kálmán

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában