kecskemét / galériával és videóval

2021.10.14. 17:25

Tűzoltóknak is nagy kihívás védőfelszerelésben dombra futni

Közel ötven tűzoltó gyűlt össze csütörtökön Kecskeméten, a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban, de szerencsére nem tűz miatt: hatodik alkalommal rendezték meg az országos Pump&Run bajnokságot, melynek során fekvenyomás után teljes védőfelszerelésben futottak fel a Vízműdombra.

Hraskó István

Fotó: BUS CSABA

Idén is majdnem ötven tűzoltó jelentkezett a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által megrendezett hagyományos Országos Pump&Run Bajnokságra. Nemcsak a hivatásos, önkormányzati parancsnokságokról, hanem az önkéntes tűzoltó egyesületektől, valamint létesítményi tűzoltóságokról, így az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisról és a Mercedes-gyárból is érkeztek résztvevők, a megyebeliek mellett Budapestről, Gödöllőről, Szekszárdról és Győrből is.

Mindenki fekvenyomással kezdett, a férfiak 60, míg a nők 25 kilóval, maximális ismétlésszámig – azaz addig nyomták a versenyzők a súlyt, ameddig csak bírták. Ezt követően öt perc volt felvenni a teljes védőfelszerelést, csizmával, sisakkal, kesztyűvel, légzőkészülékkel, palackkal (a férfiaknak acél, a nőknek kompozit), majd egy 700 méteres táv várt a versenyzőkre, melynek első fele sík, a második szakasz viszont emelkedő, fel a Vízműdombra – ez jó ötven méteres szintkülönbséget jelent.

Nehezítésként – hogy igazán valósághű legyen a feladat – a versenyzőknek két guriga tömlőt is végig magukkal kellett cipelniük, a férfiak így összességében negyven, míg a nők húsz kilogramm körüli felszerelésben rajtoltak el.

Farkasinszki Lóránt tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató a megnyitón felhívta az első alkalommal indulók figyelmét, hogy a futás során jól osszák be az erejüket. Azt is hangsúlyozta, hogy lehetőség szerint mindenki figyeljen arra, hogy a célba érkezve még munkaképes maradjon – nem mintha a domb tetején még feladat várt volna a résztvevőkre, hanem a való életben, egy bevetésnél is akkor tud mentést végezni egy tűzoltó, ha a helyszínen még erre alkalmas fizikai állapotban van.

Fotó: Bús Csaba

– A tűzoltók a munkájuk során sokszor kerülnek olyan helyzetbe, amikor gyors, felelősségteljes döntéseket kell hozniuk, vagy a fizikai állóképességüket teszi próbára egy-egy feladat. Az aktív sportolás, a versengés és az egészséges életmód hozzájárul, hogy az ember kritikus helyzetekben is jól tudjon teljesíteni. Ez a verseny remek alkalmat teremt a pszichikai és a testi teljesítés maximumának megtapasztalására – mondta el Kovács Andrea főhadnagy, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

– Brutális volt a futás, nagyon megterhelő – szusszant a domb tetején Dobár Ádám, aki a Kecel Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokságról érkezett a versenyre. Mint mondta, ez volt az első Pump&Run, amire benevezett, tapasztalatszerzés miatt jött, a futást a dombon már nehezebben bírta, de nagyon örül, hogy sikerült legyűrnie az emelkedőt. Bóna Balázs az imrehegyi önkéntesek tagja, ő is most vett részt először a bajnokságon, szintén azért, hogy része legyen egy ilyen extra kihívásban. Ő is alaposan elfáradt, ennek ellenére rögtön kijelentett, jövőre is itt a helye.

Eredmények

30 év alattiak

I. hely: Turcsán Tamás tű. őrmester Tolna MKI Paksi HTP

II. hely: Kovács János Bence tű. őrmester Tolna MKI Paksi HTP

III. hely: Sejben Tibor tű. őrmester Komárom-Esztergom MKI

30-40 év közöttiek

I. hely: Csernák Zsolt tű. őrmester Bács-Kiskun MKI Kiskunhalas HTP

II. hely: Huczek Zsolt tű. főtörzsőrmester Bács-Kiskun MKI Kiskunhalas HTP

III. hely: Sikos Károly Álmos tű. őrmester Komárom-Esztergom MKI

40 év fölöttiek

I. hely: Dr. Kanyó Ferenc tű. ezredes FKI

II. hely: Takács András Csaba tű. törzszászlós Bács-Kiskun MKI Kiskunfélegyházi HTP

III. hely: Szuprics Ferenc tű. őrnagy Tolna MKI Paksi HTP

Nők

I. hely: Gulyás-Gábori Tímea tű. őrnagy Pest MKI Gödöllő KvK

II. hely: Siska Odett tű. főhadnagy GYMS MKI

III. hely: Borbély Aliz Bács-Kiskun MKI

Abszolút legjobb

I. hely: Dr. Kanyó Ferenc tű. ezredes FKI

II. hely: Csernák Zsolt tű. őrmester Bács-Kiskun MKI Kiskunhalas HTP

III. hely Takács András Csaba tű. törzszászlós Bács-Kiskun MKI Kiskunfélegyházi HTP

Csapateredmények

I. hely: Bács-Kiskun MKI Kiskunhalas HTP

II. hely: Pest MKI Gödöllő KvK

III. hely Győr-Moson-Sopron MKI

Különdíj

A legeredményesebb kecskeméti versenyző és a legidősebb versenyző különdíjakat Komáromi Péter tű. főhadnagy vehette át.

Az újságíró szemszögéből

E sorok írója is lehetőséget kapott, hogy benevezzen a bajnokságra, és tanúsíthatja: valóban embert próbáló kihívás légzőkészülékkel, palackkal és tömlőkkel végigmenni a pályán. Fejben is nagyon ott kell lenni, figyelve a sebességre (hatványozottan igaz a futóversenyek örök szabálya: nem szabad elszaladni az elejét), és pláne légzésre, hogy ne váljon kapkodóvá, ne érezzük úgy, hogy hiába vesszük gyorsabban és gyorsabban a levegőt, már sehogy sem elég. Bizony össze kell szedni minden fizikai és lelki erőt, amikor az elején még könnyűnek érzett tömlők a domb közepétől mázsás súlyként húzzák az ember karját, és az út még mindig kanyarodik, a cél még mindig kicsit odébb van. Futásról itt már rég nincs szó, nevezzük inkább dinamikus gyaloglásnak. De sikerült felérni!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában