2021.10.14. 17:51
Túzokvédelmi beruházást végeztek a Kiskunsági Nemzeti Park területén
Az E.ON Hungária Csoporthoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft.-nek köszönthetően hatalmas túzokvédelmi beruházás valósulhatott meg a Kiskunsági Nemzeti Park területén.
Forrás: E.ON Hungária Csoport
Kiemelkedő jelentőségű túzokvédelmi beruházást valósított meg a Kiskunsági Nemzeti Park és a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén az E.ON Hungária Csoporthoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft. Az Európai Unió által támogatott LIFE Great Bustard program keretében új, földkábeles áramhálózatot alakítottak ki, a korábban üzemelő légvezetékeket és tartóoszlopokat pedig elbontották. A fejlesztés 645 millió forintba került, a költségek 75 százalékát az Európai Unió biztosította. A teljes egészében természetvédelmi célok mentén tervezett és megvalósított átépítés kiemelkedő eredménye az Ausztria és Magyarország határain átnyúló, közös túzokvédelmi törekvéseknek.

A túzokvédelem szempontjából a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a hagyományosan alkalmazott madárvédelmi megoldások – a légvezetékes hálózat szigetelése, burkolatok kialakítása – a túzokok esetében nem nyújtanak kellő védelmet, mert számukra az jelent veszélyt, ha nekiütköznek a vezetékeknek, emiatt szükséges a föld alá vinni a kábeleket.
Annak érdekében, hogy a beruházás ideje alatt is folyamatos legyen az áramellátás, először az új földkábeleket fektettek le, és csak azok üzembe helyezése után engedték le a régi légkábeleket és bontották el az oszlopokat. A környezetvédelmi szempontok figyelembevételével kialakított új nyomvonalon 32,6 kilométer földkábelt fektetett le, majd 24,4 kilométer középfeszültségű és 3,3 kilométer kisfeszültségű vezetéket és azok tartóoszlopait bontotta el a vállalatcsoport.
A költési időszakokra a munkálatokat leállították, ezzel nyugalmat biztosítva a környék élővilágának.
Ahhoz, hogy az energiahálózatba integrálhassák az új, föld alatti vezetékeket, 8 oszlopállomást váltottak ki kompakt transzformátorállomással a fejlesztés során.

–Az E.ON Hungária Csoport számára kiemelten fontos, hogy minél biztonságosabb környezetet alakítson ki az élővilág számára.
Ma már minden új hálózatunk madárbarát, és folyamatosan dolgozunk azon is a természetvédelmi szakemberek bevonásával, hogy megnézzük, hol szükséges a már meglévő hálózatunk fejlesztése az állatvilág megóvása érdekében.
Büszkék vagyunk arra, hogy a most megvalósult beruházással hozzájárulhatunk ahhoz a fél évszázada töretlen hazai összefogáshoz, amely a túzokpopuláció megvédését tűzte ki célul – mondta Béres József, az E.ON Hungária Csoport hálózatokért felelős igazgatósági tagja.

Az utolsó oszlopok egyikét ünnepélyes keretek között bontották el az E.ON szakemberei. Az oszlopok közül többet is újrahasznosítanak: kilátót építenek belőlük, néhány helyen pedig madárkiülőket alakítanak ki.
– Ez a fejlesztés azonnali és látványos hatással van a túzokvédelemre és a tájvédelemre egyaránt. A most záródó projekttel gyakorlatilag nullára csökken a középfeszültségű légvezetékkel történő ütközés valószínűsége a térségben, amely a felnőtt túzokok egyik legjelentősebb veszélyeztető tényezője. Nem beszélve arról, hogy az áramütésveszély teljes kiküszöbölésének sok más faj, például ragadozómadarak is a haszonélvezői – mondta Lóránt Miklós, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelője. Hozzátette, hogy
a beavatkozással megszűnt a vonalas létesítmény élőhely-felaprózó hatása, a légvezetékek közvetlen környezetében lévő túzok-élőhelyek a madarak számára elérhetővé válnak, megvalósul az eddig elkülönült élőhelyfoltok összeköttetése.
Az E.ON Hungária Csoport elkötelezett a madárvédelem mellett, ezért az Agrárminisztériummal és a nemzeti parkokkal együttműködésben a jelenleg ismert technológiák alkalmazása mellett új, innovatív megoldások fejlesztését is fontosnak tartja. Különös hangsúlyt fektet az energiacég a nagytestű madarak, mint például a gólyák védelmére; hálózattól független helyeken kialakított gólyafészek tartókkal, illetve az oszlopokon elhelyezett több ezer fészekemelővel, szigetelésekkel, burkolatokkal, madárkiülők kiépítésével teszik biztonságosabbá a hálózati eszközöket.
