galériával

2021.10.27. 17:25

Töktérré változott Kömpöc központja

Töktérré változott a köm­pöci főtér. A templom melletti teret szorgos kezek rendszeresen átalakítják és díszbe öltöztetik ünnepek idején. A mini tökfesztiválnak évek óta nagy sikere van, amit az is bizonyít, hogy egyre több alkotást visznek a tökfaragó versenyre.

Tapodi Kálmán

Czombos Zsolt és Gácser Máté talicskán cipelt egy óriástököt a főtérre, de akkor még nem sejthették, hogy a Czombos-birtokon termett hatalmas tök nyeri majd A falu legnagyobb töke díjat. Az általános iskolások is igen szorgalmasak voltak, mert sorra érkeztek az önálló és némi szülői segédlettel készült, faragott termények a töktérre. Elsők között érkezett a második osztályos Keresztesi Zsombor, akinek feketére festett alkotásáról kiderült, hogy az egy Éjfúria, ami nem más, mint egy félelmetes sárkány. A szintén másodikos Paragi Kíra egy macit és egy hóembert formázott a tökökből.

Díszítési ötletekből nem volt hiány, és amikor sötétedéskor mécseseket gyújtottak a kivájt tökökben, sejtelmes fényekbe borult a töktér.

– Helyi összefogásnak köszönhető, hogy idén is megtarthatjuk ezt a tökös rendezvényt. A főszervező a helyi asszonyklub és a Beregszászi István Ifjúsági és Nyugdíjas Klub, amelyeknek tagjai közreműködésével készült el a főtér díszítése, ahol most összegyűlhettünk – mondta el Tisoczki László polgármester.

Mint megtudtuk: az idei évben először a bel- és külterületen élőket is arra biztatták, hogy készítsenek tökös díszleteket házaik elé. A felhíváshoz sokan csatlakoztak, így ötletes tökfigurák kerültek a Márton Gyűjteményes Ház ablakába, a József Attila utcai „Apró-lak” bejáróját pedig úgy feldíszítették, hogy méltán nyerte el A legszebb utcai dekoráció díjat.

Ötletes alkotásokból nem volt hiány a kömpöci tökfaragó versenyen
Fotó: Tapodi Kálmán

A legfiatalabbak részére meghirdetett kategóriában Paragi Kristóf faragványát ítélte a legszebbnek a zsűri, míg a felnőttek között Bodócsi János munkáját díjazták.

A szervezők jóvoltából tökös finomságokat is kóstolhattak a résztvevők, de lekváros bukta és kenyérlángos is szerepelt a kínálatban. Bográcsgulyás is várta a vendégeket, akik adományaikkal támogathatták a jó hangulatú közösségi rendezvényt.

A gyerekek örömére idén is voltak szárkúpok a téren, amik eleinte a bújócskázás remek helyszínei voltak, de idén is megengedett volt számukra a szárkúpok szétdúlása, ami igen népszerű foglalatosságnak bizonyult.

A tökfaragó verseny alkotásait egészen a fagyokig lehet megtekinteni a kömpöci töktéren, amit néhány hét múlva, advent kezdetére új ruhába öltöztetnek a helybeliek.

Adventi ablakdíszek készítésére biztatják a faluban élőket

Az alig hétszáz lelket számláló településen egy újabb falu­szépítő akciót is indítanak. Tisoczki László elárulta, hogy a máshol már sikerrel megvalósított adventi ablakdíszek készítésére biztatják a kömpöcieket.

– Az adventi naptár első díszei az önkormányzat ablakába kerülnek, az utolsók pedig a könyvtárnál lesznek láthatók. Bízunk abban, hogy akad majd huszonkét család, amely csatlakozik a kezdeményezésünkhöz és ezekkel az ablakdíszítésekkel is hangulatosabbá teszik az ünnepelőt – tette hozzá a polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában