galériával

2021.10.02. 20:51

Őszköszöntő szüreti felvonulást tartottak Lakiteleken

Minden év október első hétvégéjének szombatján rendezi meg a lakiteleki Szivárvány Óvoda és Bölcsőde az Őszköszöntő szüreti felvonulását, amit bállal zárnak.

Szentirmay Tamás

Fotó: Szentirmay Tamás

Délelőtt futóversennyel kezdték a programot, ahol a különböző korcsoportoknak, különböző távot kellett teljesíteni. Ezt követően báb előadást láthattak a gyerekek, miközben bográcsokban főttek az ételek, amit délben értékelt a zsűri. Nem csak ételeknek, de pálinkáknak is hirdettek versenyt.

A nyugdíjas klub tagjai lángost készítettek, ami becsületkasszára működött. Sajtos, tejfölös, és lekváros közül lehetett választani. Tizenkét óra után megérkezett a marhapörkölt ebéd, amiből lehetett vásárolni. A hagyományokhoz híven Papp Kálmán a Szentkirály-Lakitelek Hegyközség elnöke a Bacchus Borozó előtt köszöntötte a jelenlévőket, majd koccintott Madari Róbert polgármesterrel, és Szuetta Béla kisbíróval. Ezután az óvodások, majd pedig a Kösöntyű együttes tánca következett.

Ezt követően szálltak fel nem csak a fogatokra, de traktorok pótkocsijára is a testvértelepülések delegációjának tagjai a csőszpárok, a táncosok, és az érdeklődők. A menetet csikósok és lovasok is kísérték. Először a Hungarikum Ligetbe mentek ki, majd pedig visszatértek a faluba, ahol több helyen megálltak, és tánccal köszöntötték a jelenlévőket. Az estét szüreti bállal zárták, amit a Hungarikum Ligetben tartottak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában