Év Olvasója

2021.10.19. 17:52

Olvasóit díjazta a félegyházi könyvtár

Minden év októberében a könyvtári napok rendezvénysorozat zárásaként adják át az Év Olvasója díjakat Félegyházán.

Vajda Piroska

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár 12 éve indította útjára ezt a kezdeményezést, amellyel szeretné kifejezni megbecsülését mindazoknak, akik valamilyen formában kiemelkedően részt vesznek a könyvtár mindennapi életében, azoknak, akik évek óta hűséges látogatóik, illetve azoknak, akik ebben a rohanó világban rendszeresen járnak könyvtárba, olvasnak könyvet.

Így az Év Online Könyvtárhasználója díjat Gál Rebeka nyerte, aki idén a legaktívabban használta a könyvtár online felületeit és a legtöbbször osztotta meg a könyvtár bejegyzéseit. Az év könyvtári segítője Bense Zoltán lett, aki önkéntes segítségével járult hozzá a könyvtár munkájához és az intézmény hírnevének öregbítéséhez. Bense Zoltán a könyvtár egyik legnépszerűbb előadássorozatának, a földrajzi szabadegyetemnek a házigazdája, a Batthyány Lajos Általános Iskola igazgatóhelyettese, földrajztanár, önkormányzati képviselő és nem utolsósorban hegymászó.

Az év olvasócsaládja a Goldpergel család lett. A háromgyermekes család rendszeresen látogatja a könyvtárat, hiszen nagyon fontosnak tartják az olvasást. Ugyanakkor a könyvtár rendezvényeire is szívesen járnak. Az év gyermekolvasója Mák Fanni Zoé lett, aki az elmúlt évben rendszeresen látogatta a gyermekbirodalmat, és a gyermekek közül a legtöbb dokumentumot kölcsönözte ki.Az év olvasója 2021-ben Szabó Jánosné lett, aki 111 dokumentumot kölcsönzött ki a könyvtárból. Katalin a korlátozások alatt is igénybe vette a Könyvfutár és a Könyvátadó Pont szolgáltatást.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában