Nagy munka előzte meg a második világháborús halottak újratemetését

Az utolsó néhány test elhelyezésével, orosz, kazah, belorusz és magyar diplomaták jelenlétében zárták le a főszékesegyháznál talált tömegsír halottjainak emlékművét. A szertartást öt éven át tartó nemzetközi kutatómunka előzte meg – ennek összefoglalására a Szentháromság téri beruházásokért felelős egyházmegyei főmérnököt kértük fel.

Vörös Márta kiemelte: sokan dolgoztak az azonosításon, itthon és az érintett nagykövetségeken egyaránt. Ő maga 196 nevet tudott összefüggésbe hozni hat különböző nemzetből származó férfiak és egy nő földi maradványaival. A létszámot orosz szakértők, illetve a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatói 214 főre egészítették ki, de háromnak a személyazonosságát így sem sikerült megállapítani. A szakember bevallotta: bár hálás azért, hogy méltó búcsúztatást kaptak, az elhunytak sorsa mélyen megrendítette.

– Találtam például két testvérpárt: az egyik tagjai között alig volt másfél év korkülönbség. Az exhumálás során láttuk a testek sérüléseit: a levágott lábakat, amelyekből egy koporsóban valamiért három is volt, vagy a mész által szétmart testrészeket.

Beleborzong az ember, ha megnézi a listán, hogy az elhunytak átlagéletkora 31–33 év – a fiam 32 –, és sok közöttük 19–23 éves, miközben a legidősebb is csak 52

– számolt be Vörös Márta.

Kérdésünkre kifejtette: eredetileg nem olyan emlékparkban gondolkodott, mint amilyen megvalósult, de az orosz fél többéves engedélyezési folyamatainak elhúzódásától tartva elvetette a tervet, és maradt annak a kegyhelynek az újraalkotásánál, amire az akkori katonai attasé 1985-ben mondott áment, és a főszékesegyház mellett állt – a rendszerváltás utáni elbontásáig. Az eredeti hitelesítést a városháza irattárában őrzik, ma is érvényes, így nem kellett külön diplomáciai egyeztetésekbe bonyolódni azért, hogy újból megépítsék. A két emlékmű formailag azonos, technikai értelemben viszont teljesen más: mai modern megoldásokkal készítették és állították össze, ugyanazok a restaurátorok, kőfaragók és mesteremberek, akik a Szentháromság tér munkálatain dolgoznak.

A Nagyboldogasszony-főszékesegyház mellett feltárt tömegsír utolsóként exhumált maradványai is végső nyughelyre leltek a katonai újratemetésen.

Egymásra dobálták a csontokat

Vörös Márta elárulta: 146 orosz, két német és egy magyar holttestről lehetett elsőre kijelenteni, hogy külön-külön személyhez tartozó maradványokkal van dolguk, míg 8–10 tárolódobozban többtucatnyi további katonától származó csonttömeget találtak, gyakorlatilag egymásra dobálva, 5–7 rétegben. A vizsgálatok sokáig húzódtak, míg végül eljutottak 214 főig, akiknek a túlnyomó többségéhez nemcsak nevet, hanem születési-halálozási dátumot is sikerült társítani. A főszékesegyház oldalába 1944 októberétől 1945. június 2-áig temették a kalocsai ideiglenes hadikórházban (a mai könyvtárépületben), illetve az ország különböző hadszínterein, főleg a 2. ukrán front vonalán elhunyt vagy a régió kisebb településein egyszer már elföldelt katonákat.