állatok világnapja

2021.10.06. 20:17

Elkészítették a madárodúkat a petőfiszállási diákok

A környezet védelme nagy hangsúlyt kap a petőfiszállási iskolában, így az állatok világnapjához kapcsolódva madárodúkat készítettek a tanulók.

Vajda Piroska

Az állatok világnapján munkálkodtak

Fotó: Vajda Piroska

A Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusai nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy tanítványaikat a természet szeretetére és védelmére neveljék. Ennek jegyében készítettek madárodúkat Assisi Szent Ferenc napján, amely egyben az állatok világnapja is.

A munkálatokat Meizl Ferenc, a félegyházi Madárbarát Klub vezetőjének irányításával végezték a gyerekek, akik az elkészült odúkat a Péteri-­tó környezetében nemrég kialakított tanösvényen fogják kihelyezni és gondozni. A madárodúk barkácsolása közben a diákok azt is megtanulhatták, hogy október negyedike tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segí­tőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.

Az állatok világnapján munkálkodtak
Fotó: Vajda Piroska

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában