képekkel

2021.10.21. 17:27

Szélvihar pusztított Kalocsán: kidőlt fa tört be iskolaablakokat

Legalább egy idős fa kettétört és a közeli iskola falára dőlt, majd a járdára zuhant a csütörtöki szélviharban.

Gábor János

Fotó: Gábor János

Csodával határos módon senki sem sérült meg, amikor csütörtök kora délután körülbelül 92 kilométer/órás széllel érkező vihar söpört végig a városon. Az ítéletidő főleg az Érsekkert környékén okozott komoly balesetveszélyt, ezért Jéri Tamás, a közterületek karbantartásáért felelős Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft. igazgatója elővigyázatosságból lezáratta a parkot. Az önkormányzati cég vezetője attól tartott, hogy az erős szél akár az egészséges fákról is lecsavarhat akkora ágakat, amelyek életveszélyes sérülést okozhatnak.

Igazolták az aggodalmát az Asztrik tér elöregedett fáiban esett károk: a néhány éve felújított közterületen meghagyott idős ostorfákról rengeteg apróbb és néhány méretes faág zuhant a földre, sőt, akadt kettő, amelyik félbetört, tudtuk meg a helyszínen tartózkodó szemtanúktól.

A körülbelül 120 éves, 20-25 méter magas lombosok a BSZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium előtti járdára, illetve kerékpártárolóra zuhantak, de nem csak ezeket a tárgyakat rongálták meg, hanem kitörték az iskola néhány ablakát is. Mivel az ablakok mögött, illetve a sétányon éppen nem tartózkodott senki, személyi sérülés sem történt.

Fotó: Gábor János
Fotó: Gábor János
Fotó: Gábor János

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában