galériával

2021.10.01. 17:25

A szakképzést népszerűsítették több mint ezer diáknak Kecskeméten

Egymás után érkeztek pénteken az osztályok a kecskeméti sportcsarnokba, ahol a Kecskeméti Szakképzési Centrum iskoláinak tanárai, diákjai információkkal és jó tanácsokkal látták el a pályaválasztás előtt álló nyolcadikosokat a különböző szakmai képzésekről.

Hraskó István

Fotó: Bús Csaba

Kitettek magukért a #tanuljszakmát pályaorientációs rendezvény szervezői és résztvevői: látványos standokkal és a fiatalokat is vonzó programokkal – többek között egy Molnár Ferenc Caramel koncerttel – várták az általános iskolai diákokat pénteken a Messzi István Sportcsarnokban. A Kecskeméti Szakképzési Centrum (KSZC) tagiskolái és legfontosabb duális partnerei mutatkoztak be, de rajtuk kívül jelen volt a rendőrség, honvédség, katasztrófavédelem és a mentőszolgálat is. Idén a megyei kormányhivatal támogatásával rendezték meg az eseményt, célja pedig nem volt más, mint a szakképzés és a benne rejlő karrierlehetőségek népszerűsítése. Igyekeztek ezt minél érdekesebb formában megtenni, elég, ha csak azt megemlítjük, hogy a Gáspár András Technikum standjánál egy hegesztő szimulátort is ki lehetett próbálni.

Fotó: Bús Csaba

Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár a megújuló szakképzés legfontosabb elemeiről beszélt, kitérve például a Dobbantó programra is, melybe azokat várják, akik az általános iskolát nem végezték el, és a tizenhatot már betöltötték. Szavai szerint az új okleveles technikusi képzésből kikerülők alkotják majd az „elitalakulatot”.

– A szakképzés új rendszere rugalmas, átjárható, a jövőt jelenti, ezért mindenkinek ajánlani tudom, jó lehetőség a karrier felépítésére – jelentette ki a helyettes államtitkár. Hangsúlyozta, hogy az ösztöndíjak miatt is vonzó lehet ebbe az irányba orientálódni: a technikumokban jelenleg havonta 8370 forint, a szakképző iskolákban a duplája, 16 740 forint az ösztöndíj, a felsőbb évfolyamokban tanulmányi eredménytől függően akár 59 ezer forint is lehet. Pölöskei Gáborné tapasztalatai szerint a diákok közül sokan nagyon tudatosan és okosan félreteszik a pénzt, hogy megszerezzék a jogosítványt, amivel még tovább erősítik később elhelyezkedési esélyeiket.

Kovács Ernő kormánymegbízott úgy vélekedett, hogy egy szakma ma biztos anyagi hátteret nyújt, egyben reményét fejezte ki, a fiatalok közül sokan továbblépnek, és szakmájukban a legjobbakká válnak. Kiemelte, hogy

Bács-Kiskun megyében 11 százalékos a fiatalok között a munkanélküliség, ami nagy dolog, mert például a dél-európai országokban ez a mutató akár az ötven százalékot is meghaladhatja.

A megye a munkanélküliek arányában is a legjobbak között van, mindössze 3,6 százalék, és míg a gazdasági válság idején 20 ezren is vártak munkára, ma kevesebb, mint 10 ezer fő van állás nélkül. A kormánymegbízott egyben kijelentette, akik szakmát tanulnak, könnyen el tudnak majd helyezkedni.

Fotó: Bús Csaba
Fotó: Bús Csaba

Gaál József alpolgármester, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke kijelentette: ha minden, az eseményre ellátogató tanuló olyan szakmát választ, amire a piacnak igénye van, öt-hét év múlva nem lesznek a mostanihoz hasonló munkaerő-problémái a magyar gazdaságnak, amikor alig találni megfelelő munkaerőt az építőiparban, a gépiparban vagy a vendéglátásban – és még lehetne hosszan sorolni a szakmákat.

Az alpolgármester szerint egy szakma manapság jó megélhetést biztosít, de emellett az sem elhanyagolható, hogy az alkotás örömével is megajándékozza az embert. Gaál József megemlítette azt is, hogy nemrég négy arany-, egy ezüst- és bronzérmet nyertek a magyar fiatal szakemberek Grazban a szakmák Európa-bajnokságán, a EuroSkills versenyen (Magyarország ezzel az országok közötti versenyben a 6. helyen végzett). Az alpolgármester szerint a minden eddiginél jobb szereplés bizonyítja, hogy nagyon jó minőségű a magyar szakképzés, és még fejlődött is az elmúlt években.

– Azt szeretnénk bemutatni, hogy aki nálunk tanul tovább, milyen úton tud elindulni a munka világába – mondta köszöntőjében Leviczky Cirill, a KSZC kancellárja, biztatva az érkező diákokat, minél több szakma standját nézzék meg.

Képzőművészet a Kandóban

A szakképzési palettán üde színfolt a Kandó Kálmán Technikum Kondor Béla Művészeti Tagozata, ahol képzőművészeti és iparművészeti oktatás zajlik. Mint a grafikát, rajzot és grafikai szakelméletet tanító Szikora Imrétől megtudtuk, a grafika, festészet, szobrászat és kerámia képzés mellett újra lesz animáció szak. Tartanak felvételi előkészítőt, és meghirdetnek majd egy rajzpályázatot is az iskola iránt érdeklődőknek. Az elmúlt években megnőtt a felvételizők száma, 80-100 tanuló jelentkezik (eddig egy osztály indult), sokan megfordultak pénteken is művész igényességű standjuknál. A felvett diákokra másfél évig szakmai alapozás vár, utána szakosodnak, az említett öt szakma közül választva.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában