A paralimpia a célja a tassi Kis Gábornak

A pandémia kitörését követő időszak legnagyobb maratoni futását rendezték meg szeptember utolsó hétvégéjén Berlinben. A német főváros negyvenhetedik alkalommal látta vendégül a sportolókat. A SUHANJ! Alapítvány csapatát idén három látássérült futó, valamint Kis Gábor mozgássérült sportoló képviselte. A tassi férfi egyedüli magyarként az ötvenhatodik helyen futott be a handbike-osok mezőnyében. Eredménye azért is kiemelkedőnek számít, mert Kis Gábor mindössze két éve jegyezte el magát ezzel az ember­próbáló sportággal.

– Huszonnyolc éve, egy közúti baleset után kerültem kerekesszékbe. Serdülőként rendkívül nehéz volt feldolgoznom, hogy részlegesen lebénultam.

Tíz évembe telt, hogy újra visszatérjen az életbe vetett hitem. Két éve fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy sportoló legyek.

Az első versenyem 2019-ben Szabadszálláson, a helyi mentő alapítvány javára rendezett jótékonysági futás volt, ahol minden felkészülés nélkül vágtam neki a tíz kilométeres távnak, akkor még kerekesszékkel. A sikeren felbuzdulva az év szeptemberében a Wizz Air Budapest Félmaratonon mérettem meg magam, de már a kézi kerékpárral, később pedig a 42 kilométerrel is megpróbálkoztam – mesélt sportpályafutása kezdetéről Kis Gábor, aki azóta számos hazai versenyen sikerrel ért célba. Részt vett az Ultrabalatonon, idén a Telekom Vivicittán handbike-osként félmaratonon harmadik helyezést ért el.

A legtesthezállóbb számára a 21 kilo­méteres táv, de úgy tartja, hogy a nagy dolgok a komfortzónán kívül születnek. – A SUHANJ! Alapítványnak köszön­hetően szeptemberben valóra vált egy bakancslistás álmom, elindulhattam a 47. BMW Berlin Mara­tho­non. A feleségem tanácsára a rajtnál a hátsók között helyezkedtem el, nehogy valami bajom essen a tömegben. Az egyik rendező azonban előretessékelt. Akkora izgalom lett úrrá rajtam, hogy alig hallottam meg a rajtjelzést. Elmentek előttem, mellettem a szekerek, mire szép lassan elindultam, meg is előztek. Az első tíz kilométer megtétele után iszonyatos fájdalmat éreztem a karomban, de nem adtam fel, és 2 óra 26 perc alatt értem ötvenhatodikként a célba. Amikor a nyakamba tették az érmet, nem hittem el – idézte fel a verseny részleteit a tassi sportember.

Kis Gábor napi rendszerességgel edz, havonta több száz kilométert tesz meg, hogy fejlessze az izmait. Álma, hogy elindulhasson a New York-i maratonon, majd később kijusson a paralimpiára.

Ahhoz, hogy mindez teljesülhessen és az eddiginél eredményesebb lehessen, egy modernebb sporteszközre lenne szüksége. – Bármilyen furcsának is tűnik, a parakerékpározás a fizi­kai erőnlét bizonyításán túl kőkeményen technikai sport. A versenyeken kölcsönkapott, inkább túrázásra való kézi kerékpárral tudok csak részt venni, ami verseny kategóriá­ban már elavult modellnek számít. Amíg én komoly munkával, jelentős erőt kifejtve tekerek, addig a profi hendivel rajthoz álló sporttársak kettő laza tekeréssel már le is előztek. Hogy úgy mondjam: Trabanttal sokkal lassabban lehet haladni, mint egy versenyautóval – tette hozzá a sportoló.

Sérült társait is támogatja

A jótékonykodás sem áll messze Kis Gábortól. Több alkalommal gyűjtött már pénzt a SUHANJ! Alapítvány nonprofit, közhasznú szervezet színeiben a sérült és fogyatékkal élő felnőttek és gyermekek sportoltatása javára. A közelmúltban egy látássérült társát navigálta végig egy fél- és a teljes maratoni távon, jelentős bevételhez juttatva így az alapítványt. Kiemelt feladatának tekinti, hogy a mozgássérültek vagy értelmi fogyatékkal élők is megtalálják helyüket a sport világban.