évnyitó

2021.09.01. 17:20

Már kadétokat is képeznek a kecskeméti Gáspárban

Szerdán tartották a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Technikumának ünnepélyes tanévnyitóját, mely egyben a honvédséggel való többéves együttműködésükben is új fejezetet nyit: az iskolában elindult a kadét képzés.

Horváth Péter

Fotó: Horváth Péter

 

Szűcs Lóránd dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Irányítási és Válságkezelési Főosztály főosztályvezetője
Fotó: Horváth Péter

A diákokat is köszöntő Szűcs Lóránd dandártábornoktól, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Irányítási és Válságkezelési Főosztály főosztályvezetőjétől megtudtuk, hogy honvéd kadét ágazati szakképzés a Magyar Honvédség Honvéd Kadét Programjának második szintjét jelenti, az első a Honvédelmi alapismeretek képzés. A kadét oktatás öt éves és az első két év ágazati alapismereteket adó képzése után a második ciklusban, vagyis a harmadik évtől duális tanítás folyik. Ennek keretében természettudományi, informatikai, elektronikai és műszaki ismeretekkel vértezik fel a kadét növendékeket. A képzés végén a négy közismereti tárgy mellett az ötödik a technikusi szakképesítés szakmai vizsgája lesz és technikusi oklevelet ad. A specializáció önkéntes, és nem kötelez további katonai szolgálatra. Szűcs dandártábornok elmondta, hogy országszerte 68 településen 89 iskola közel háromezer diákkal vesz részt a honvédelmi nevelési program valamely szintjén. Megyénkben még Kiskunhalason és Kiskunmajsán folyik kadét képzés. Az országos tapasztalat szerint szép sikerekkel büszkélkedhet a program, számos diák választja a honvéd hivatás valamely formáját.

A dandártábornok azt is elmondta, hogy egy iskolának három évet kell eltölteni a honvédelmi alapismeretek programjában ahhoz, hogy a második szintre léphessen és a kadét oktatásra legyen jogosult.

Mint Ignácz Bence, a Kecskeméti Szakképzési Centrum (KSZC) főigazgatója rávilágított, ez adott feltétel volt az iskola számára, mert a Gáspárban több mint egy évtizedre nyúlik vissza a honvédelmi nevelés története és mintegy három éve kezdődött meg a kadét képzés előkészítése az iskola és a honvédség között. A főigazgató és a dandártábornok is méltatta az együttműködést, ami a 21. századi elvárásoknak megfelelő módon ismerteti meg a diákokkal a honvédelem alapjait, ami egyben ösztöndíj lehetőséget is teremt a tanulók számára.

Balról: Gáldonyi Sándor őrnagy, Ignácz Bence főigazgató, Szűcs Lóránd dandártábornok és Jóljárt Zoltán Balázs igazgató
Fotó: Horváth Péter

Gáldonyi Sándor őrnagy, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kecskeméti irodájának vezetője szerint nem katonák nevelése a program célja, hanem olyan impulzust adni a fiataloknak, ami segíti őket a pályaválasztásban. A program megalapozza azt a tudást, melyre az esetleges továbbtanulás esetén építhetnek a leendő honvédek és ahonnan élmény lesz magasabb szintekre eljutni, a katonai pályán boldogulni.

Jóljárt Zoltán Balázs, a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Technikumának igazgatója hozzátette, hogy hét szakmai irány szerepel a programban, amit minden esetben az iskola saját képzésére építenek rá, vagyis az adott intézmény profiljához igazítanak. Idén 320-an iratkoztak be az intézménybe, ahol hat szakképző osztály és hat technikusi osztály indult, köztük a 9. E., a kadétok évfolyama.

Balról: Gáldonyi Sándor őrnagy, Jóljárt Zoltán Balázs igazgató, Szűcs Lóránd dandártábornok
Fotó: Horváth Péter

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában