galériával

2021.09.20. 13:44

Kiskunhalasra érkezett az Őszi Hacacáré

Ingyenes koncertek, közösségi megmozdulások, családi programok, falunapok és kézműves foglalkozások kísérik az ország számos pontján az Őszi Hacacáré koncertsorozatot. A kormány által támogatott, augusztus végétől október végig tartó kilenc hetes sorozat a közösségi élet újra indulását segíti.

Pozsgai Ákos

Fotó: Pozsgai Ákos

Az Őszi Hacacáré elnevezésű ingyenes koncertsorozat elindításának egyik fő célja az “összetartozás közös megünneplése”, amit hosszú elzártság után, újra személyesen, együtt lehet megtenni, továbbá kiváló alkalom arra is, hogy a zenészek és a közönség újra egymásra találhassanak.

A nagyszabású, csaknem 130 állomásos rendezvénysorozat helyszínein ismert hazai együttesek és énekesek lépnek fel. Az elmúlt vasárnap este a beat-rock és pop-soul muzsikát játszó székesfehérvári Blahalouisiana zenekar, majd Szikora Róbert és az R-Go lépett fel Kiskunhalason a Bethlen Gábor téren felállított nagy színpadon.

A következő hetekben Bács-Kiskun megyében hallható és látható lesz, például szeptember 24-én Kiskunmajsán a Ohnody és a Republic, szintén ezen a napon Csátalján lép fel Herceg Dávid és Nagy Bogi, Ladánybenén a Firkin

és a Ladánybene 27, valamint szeptember 25-én Ballószögön Deniz és Freddie, és ugyancsak ezen a napon Dunavecsén a Hősök, valamint a Zenevonat – Szuperkoncert lesz az LGT sztárjaival. A programok minden helyszínen 18.50-kor kezdődnek, a szervezők ugyanakkor az időpont és a programváltozás jogát fenntartják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában