beruházás / galériával

2021.09.12. 08:19

Hivatalosan is átadták a Kincsem Házat Halason

A kiskunhalasi városvezetés erőt és képességet látott abban, hogy a Hirling József Lovaspark a sportszakmai munka mellett a szabadidős és kulturális életében is meghatározó szerepet töltsön be, erősítve ezzel Kiskunhalas turisztikai stratégiai célkitűzéseit – hangzott el a Kincsem Ház kulturális színtér szombat esti hivatalos avató ünnepségén.

Pozsgai Ákos

Fotó: Pozsgai Ákos

A kétszázmillió forintból létesült új komplexum építése a lovaspark, Fazekas Mihály utcai telkén tavaly októberben kezdődött és tíz hónap alatt elkészült. Az épület belső hasznos területe 576 négyzetméter, kialakítottak egy aulát, amely ötven fő befogadására alkalmas, míg a rendezvény és konferenciateremben 160 fő fér el.

Helyet kapott még öltöző, ruhatároló, iroda és a rendezvényeket kiszolgáló konyha is, valamint kiépítettek egy belső zárt tévéláncot is, amelyen keresztül a lovas versenyeket lehet majd figyelemmel kísérni.

Az avató ünnepségen Kuris István László alpolgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy az új kulturális színtér nem csak esztétikus, hanem hasznos is. – Rendelkezésre áll majd családok, munkahelyi közösségek, baráti társaságok, kulturális és sportprogramok lebonyolítására is – emlékeztetett az alpolgármester.

A Kincsem Ház kulturális színtérként a város minden szereplőjének hasznos lehet
Fotó: Pozsgai Ákos

Mint mondta, az üzemeltető Halasi Szabadidő Központ Nonprofit Kft. és partnerei által szervezett versenyek, illetve egyéb programok színvonala folyamatosan növekszik. Így biztos abban, hogy a most megőrzésre és bemutatásra átadott, 1969-ben alapított Kiskunhalas Város Nagydíját jelképező, és 1994-ben alkotott bronzplasztika, amelyet Waclawczyk Dariusz, huszár ezredes, a Kiskunhalasi Lovasbandérium parancsnoka vett át, a legalkalmasabb és egyben legméltóbb helyre kerül a Kincsem Házban.

Bányai Gábor, a térség Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője az avatóünnepségen elmondta, helyben döntötték el, hogy mire használják azokat a százmilliókat, amelyeket a Leader-programból kimaradó nagy és közepes méretű városok nyerhettek az elmúlt években. – Örülök annak, hogy a város régi-új lovas központjában, tíz éve elkezdhettük a fejlesztéseket azzal, hogy megszereztük a városnak a bázis épületeinek jelentős részét és magát a pályát is. Az építkezés elején meg kellett teremteni az alap infrastruktúrát, amely mostanra megtörtént.

Még sok a teendő, hogy a halasi lovaspark is felnőjön azokhoz a verseny helyszínekhez, amelyek a világon és Európában már megújultak, de érdemes küzdeni, ha jól sáfárkodik a létesítmény fenntartója, akkor a Hirling József Lovaspark is Magyarország egyik vezető lovasközpontja lehet

– fogalmazott a képviselő.

Az épület előtt kifeszített nemzeti színű szalagot Buda Gyula miniszteri biztos, Kuris István László alpolgármester és Bányai Gábor a térség országgyűlési képviselője vágták át. Az avatóünnepségen Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház alapító igazgatója és Ilyés Jenifer adtak elő dalrészleteket, az ünnepség után pedig a Szent László Lovagkirály című rockoperát adta elő lovas pályán a Nemzeti Lovas Színház társulata, amit több százan néztek meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában