galériával / videóval

2021.09.22. 13:55

Egy szimulált baleset mentési akcióját nézték végig a kecskeméti diákok

Egy megtörtént halálos balesetet „játszottak el” szerda délelőtt Kecskemét központjában, a szimulációt körülbelül kétszáz diák nézte végig. Érdekesség, hogy a súlyos sérültet alakító fiatal hölgy mentőtisztnek tanul.

Hraskó István

Fotó: Hraskó István

Szerdán egész délelőttre lezárták a Deák teret Kecskeméten, ahol Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának szervezésében a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat részvételével tartottak körülbelül kétszáz meghívott középiskolás diáknak baleseti szimulációt. Az eső vigasztalanul esett, az ég is szürke volt, így az időjárás is meglehetősen komor háttérrel szolgált az egyébként sem vidám témához.

Egy fiatal lány vezetés közben telefonozik, így áttér a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközik a szemből érkező gépkocsival. A karambolt a sofőr szinte karcolás nélkül megússza, egyik utasa viszont súlyosan megsérült, a másik életéért pedig hiába küzdenek a kiérkező mentők, már nem tudják megmenteni (ez az utas egy bábu volt). A másik autó sofőrjéről aztán kiderül, hogy ő sem volt vétlen: ittasan ült kormány mögé, ráadásul a balesetet követően segítségnyújtás nélkül elhajtott.

Ez volt a szimuláció alapszituációja, és mint Farkas Attila rendőr főtörzszászlóstól, a megyei rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési előadójától megtudtuk, valós, megtörtént eseményeket dolgoztak fel.

– Szerettük volna megmutatni a fiataloknak, hogyan dolgoznak a mentésben résztvevő mentők, tűzoltók, rendőrök. Másrészt pedig arra kívántuk felhívni a figyelmüket, milyen fontos a közlekedésben odafigyelni, mennyire helytelen a mobiltelefon használata, az alkoholos állapotban való vezetés, hova vezethetnek mindezek.

Az is célunk volt, hogy figyelmeztessünk, kötelesség a segítségnyújtás, és egy időben érkezett vészhívás emberi életeket menthet

– mondta a rendőrség munkatársa.

Hangsúlyozta: sokszor az utakon egy fékezéssel, manőverrel el tudjuk kerülni, hogy mások hibája miatt minket is baj érjen, de az ittassággal ennek az esélye is nagyon lecsökken, hiszen az alkohol rossz hatással van döntési képességeinkre, lassítja reflexeinket.

– Küzdünk azért, hogy a nullához közelítsük a halálos balesetek számát, de sajnos egyre gyorsabb autók kerülnek a közlekedésbe, és sokan túlzottan bíznak a technikában. Viszont ha nem urai a gépjárműnek, és valami váratlan történik, valaki figyelmetlen, kész a baj, és nincs idő reagálni – fogalmazott a balesetmegelőzési előadó.

Kiss Vivien, a Semmelweis Egyetem harmadéves mentőtiszt szakirányos hallgatója alakította a súlyosan sérült utast. Még középiskolás éveiben kezdett el önkénteskedni a Magyar Vöröskeresztnél, sok hasonló rendezvényen vett már részt, és most a kecskeméti szimulációra is hívták, ő pedig örömmel jött.

– Nagyon szeretem ezeket, nagyon jól éreztem magam. Számomra ez jó lehetőség a tapasztalatszerzésre, hiszen azt is látom, milyen sérültnek lenni amellett, hogy tanulom az ellátói oldal feladatait. Persze egy igazi balesetre nem lehet teljes mértékben felkészülni, de azért az ilyen alkalmaknak is van tétje.

Csak itt még lehet hibázni, hogy aztán ebből tanulva a való életben már mindent jól csináljunk

– mondta mosolyogva, már „karcolásos-smink” nélkül Vivien. Kijelentette: természetesen a vér látványa és a stresszesebb szituációk sem ijesztik meg, hiszen akkor nem választotta volna a mentős hivatást.

Mucsi Réka, a Katona József diákja volt a szimulációban az a felelőtlen sofőr, aki vezetés közben telefonozott, és akit aztán a rendőrök vittek el, bilinccsel a kezén. Réka még általános iskolásként egy szakkörön sajátította el az elsősegély-nyújtás alapjait, majd ő is elkezdett önkénteskedni a Vöröskeresztnél.

– Azért is hasznos egy ilyen szimuláció, mert megmutatja, miként kell cselekedni egy balesetnél, és hogyan nem hátráltatjuk a mentők, tűzoltók munkáját, akik neked próbálnak segíteni. Nekem is nagyon jó élmény volt – tette hozzá a középiskolás diák.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában