bács-kiskun

2021.09.13. 18:08

Ezt érdemes magunkkal vinni, ha biciklire pattanunk

Mutatjuk, hogyan óvhatjuk magunkat, amikor kétkerekűre pattanunk, és mik a legfontosabb kellékek, amelyeket érdemes magunknál tartanunk.

Morva Daniella

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Shutterstock

Bár a hónapokig falnak támasztott biciklit jellemzően tavasszal vesszük elő, hogy hosszabb útra induljunk vele, vagy csupán néhány kört tegyünk a városban, mégis: a kerékpár egyre népszerűbb közlekedési eszköz, ezért kár volna az ősz beköszöntével azonnal a garázsba tolni. Fontos tájékozódnunk azonban, hogyan óvhatjuk magunkat, amikor kétkerekűre pattanunk, és mik a legfontosabb kellékek, amelyeket érdemes magunknál tartanunk.

Tudtad, hogy vannak kötelező tartozékok?

Bár a kerékpározáshoz nem szükséges jogosítvány, vagy egészségügyi alkalmasság, bizony vannak kötelező tartozékok, amelyek hiányában akár büntetéssel is számolhatunk, ráadásul a saját, illetve környezetünk testi épségét is veszélyeztethetjük. Tudnunk kell ugyanis, hogy a bicikli a KRESZ értelmében éppúgy járműnek számít, mint az autó, ezért ugyanazon feltételek szükségesek a használatához, mint más járművek esetében, így tehát: járművezetésre alkalmas állapotban kell lennie, továbbá ismernünk kell a KRESZ-t.

– A kerékpárodnak is közlekedésre alkalmas állapotban kell lennie, és fel kell szerelned a megfelelő tartozékokkal. Ezeket a KRESZ egy KöHÉM rendeletre hivatkozva határozzák meg. Az első és hátsó lámpáknak tiszta időben legalább 150 méter távolságról láthatónak kell lenniük, illetve vannak kötelező és ajánlott tartozékok – foglalta össze a Magyar Kerékpárosklub.

Mutatjuk, melyek a kötelező tartozékok, amiket ezentúl soha ne hagyj otthon:

Fotó: kerekparosklub.hu

– csengő

– fehér vagy kadmiumsárga fényt adó első lámpa, ami villogó is lehet; fehér színű első fényvisszaverő

– borostyánsárga színű küllőprizma legalább az első keréken (legalább két darab), melyet kiegészíthet vagy helyettesíthet fényvisszaverő csík a gumik mindkét oldalán

– piros színű hátsó fényvisszaverő

– piros fényt adó hátsó lámpa, ami villogó is lehet

– két egymástól független fék

– fényvisszaverő ruházat lakott területen kívül az úttesten éjszaka vagy rossz látási viszonyok között

– az első és hátsó lámpa elhelyezhető a kerékpáros ruházatán is

Kell-e rendszám a kerékpárra?

Időnként beszédtémává válik, hogy talán szükség lenne rendszámot tenni a kerékpárokra is, a beazonosíthatóság céljából. Egyesek szerint ezzel csökkenteni lehetne a lopásokat, illetve baleset elszenvedése, vagy okozása esetén is hasznos lenne. További érv, hogy sokan úgy gondolják, a kerékpárutak költségeit is meg kellene fizetnie valakinek.

Segítene-e, ha rendszámot kap a kerékpár?

– Elvileg igen, hiszen azonosíthatóvá válnak általa a járművek, azonban ha a gépkocsilopások magas számára gondolunk, nem biztos, hogy ez a legjobb választás. Létezik egyszerűbb, olcsóbb és hatékonyabb megoldás a probléma kezelésére – írja a Magyar Kerékpárosklub. Ilyen megoldás lehet például a BikeSafe, ahová mi magunk is néhány kattintással beregisztrálhatjuk kerékpárunkat.

Egyelőre azonban a válasz a kérdésünkre: a kerékpárokra jelenleg nem kötelező rendszámot tenni, és a szakértők álláspontja szerint sem feltétlenül jelentene megoldást a balesetek csökkenésére, hiszen sem a rendszám, sem a felelősségbiztosítás nem von magával automatikusan nagyobb felelősségérzetet.

Biciklin, ittasan nem büntet a rendőr?

Hadd oszlassunk el egy tévhitet: sokan azt gondolják, hogy a kerékpárosokra nem vonatkoznak ugyanazok a jogszabályok, mint a gépjárművezetőkre, de ez nem igaz. A kétkerekűn közlekedők szabálytalanságát ugyanúgy szigorúan büntetik.

– Az ellenőrzésben és a felelősségre vonhatóságban nem döntő szempont a rendszám megléte vagy annak hiánya. Az ittasan közlekedő kerékpárost és a szabálytalanul közlekedő gyalogost ennek hiányában is megbünteti a rendőr – írja a Magyar Kerékpárosklub, akik arra is felhívják a figyelmet, hogy bár kötelező műszaki ellenőrzésre nem kell vinni a kerékpárkat, a helyszínen ellenőrizhető, hogy a lámpa vagy a fék működik-e, és fel van-e szerelve a kerékpár a kötelező kellékkel. Ezek hiányában ugyanúgy szigorú büntetésre számíthat a kerékpáros.

Biztonságos közlekedés

A kötelező kellékeken és a KRESZ ismeretén túl, vannak egyéb eszközök és hasznos tanácsok, amelyekkel elkerülhetőek, de legalábbis csökkenthetőek a kerékpáros balesetek, illetve jó társaink a szerzett sérülések enyhítésében. Lássuk, melyek ezek.

Kellékek:

– Sisak, könyök-, illetve térdvédők: nem kötelező kellékek, de bármilyen balesetnél, főként egy esésnél vagy ütközésnél komoly védelmet nyújtanak a fejnek és a végtagoknak. A sisak használata egyébként 40 km/h sebesség felett kötelező, de mivel lakott területen belül maximum 40 km/h sebességgel haladhatunk, kötelezőnek nem mondható, de mindenképpen ajánlott.

– Visszapillantó tükör: az autón kötelező kellék, miért ne használhatnánk kerékpáron is? Minden esetben hasznos lehet, ha hátrafelé is látunk.

– Kesztyű, zárt cipő: hasznos kellékek az öltözetet illetően, melyekkel szintén megakadályozhatjuk az egyébként elkerülhető szerencsétlenségeket. A kesztyű ráadásul télen különösen jó szolgálatot tesz.

– Fényvisszaverő: célszerű mindkét oldalon a pedálra is felszerelni borostyánsárga fényvisszaverőt.

– Sárvédő: főként szélsőséges időjárási körülmények között, de mindenképpen hasznos.

Célszerű betartani:

– Legyél mindig jól látható!

– Lassíts annyira, hogy akár teljesen meg tudj állni, ha szükséges!

– Ne bicajozz a járdán!

– Nézz hátra jóval azelőtt, hogy a kereszteződésbe érsz!

– Haladj körültekintően!

– Legyél óvatos: ne száguldozz, figyelj a gyalosogokra és a közlekedés többi résztvevőjére!

Képeink illusztrációk.

Forrás: shutterstock.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában