tömegeket vonzott

2021.09.22. 07:00

A város történetének legnagyobb rendezvénye volt a Csíplek Kalocsa

Sajtótájékoztatón értékelte a Magyar Nemzeti Táncszínház társulatait, Novák Pétert és a Halott Pénzt is felvonultató Csíplek Kalocsa Paprika Pikniket dr. Filvig Géza polgármester és Zsikó Zoltán, a főszervező Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft. (KIK) vezetője a napokban.

Gábor János

Zsikó Zoltán (balra) és dr. Filvig Géza a sajtótájékoztatón

Fotó: Gábor János

Mint elhangzott, csak a Halott Pénz koncertjén majdnem annyian voltak, mint három nap alatt az Érsekkertben, így kijelenthető, hogy ez volt az eddig szervezett legnagyobb könnyűzenei esemény. A látogatottsággal annak ellenére is elégedettek, hogy a belépést védettségi igazolványhoz kellett kötni.

– Törvény szabályozta, hogy csak védettségi kártyával lehet belépni – mondta Filvig Géza, reagálva a közösségi médiában megjelent reklamációkra. Közölte: ötezres lélekszám feletti településeken legfeljebb 500 főt szabad kártya nélkül beengedni, így ennek a szabálynak a betartásához kordonokkal kellett volna szétdarabolni a helyszíneket. Szerinte felesleges további vitát indítani az ügyben, mert az olyan lenne, mint azt mérlegelni, hogy lakott területen belül miért csak ötvennel közlekedhetnek az autók.

A polgármester elmondta, sokan hiányolták a paprikás ételek főzőversenyét, amire szintén a járványveszély miatt nem lehetett sort keríteni, viszont jövőre folytatódni fog. Ezúttal amatőr társaságok főztek – ő maga például Font Sándor honatyával, hogy aztán jótékonysági célra árulják a pörköltet. A politikusok 125 ezer forintot gyűjtöttek, amit a KIK 250 ezerre kiegészítve ad át karitatív célra – árulta el Zsikó Zoltán, azt ígérve, hogy közönségszavazást indítanak a pénz sorsáról.

Az Érsekkert közönsége 6000 fő felett volt, míg a reptérre telepített Halott Pénz-koncert mintegy 5500 embert vonzott.

A polgármester kérdé­sünkre válaszolva elárulta: a rendezvény költségvetésére eredetileg 40 millió forintot szántak, de csak augusztus 25-én vált biztossá, hogy meg lehet tartani, így a katasztrófavédelem által előírt biztonsági feltételek megteremtése sok millió forintos pluszköltséget igényelt. A pontos végösszeget a tájékoztatóig nem állapították meg, de ebből egy forintot sem kellett a városi büdzséből elvonni, mert a KIK maga szerzett rá támogatásokat és pályázati forrásokat – tette hozzá.

Zsikó Zoltán (balra) és dr. Filvig Géza a sajtótájékoztatón
Fotó: Gábor János

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában