Budapest / Kiskunhalas

2021.09.08. 06:55

Miklósa Erika halasi csipkés díszruhában énekel Ferenc pápa előtt

Csaknem fél tucat kiskun­halasi gyermek lett elsőáldozó az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megnyitómiséjén múlt vasárnap. A kongresszus zárómiséjén, amelyet Ferenc pápa celebrál, szólistaként énekel majd a kiskunhalasi születésű Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-­díjas opera-énekesnő, aki a baon.hu-­nak elárulta, hogy halasi csipkével díszített ruhakölteményben lép majd színpadra.

Pozsgai Ákos

Miklósa Erika, kiskunhalasi születésű Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő

Fotó: Pozsgai Ákos

Az 1902-ben életre keltett kézzel varrott halasi csipkét története során első ízben 2016-ban adományozta a város egy államfőnek, a megajándékozott pedig maga Ferenc pápa volt, Vatikán állam vezetője.

Kuris István László alpolgármester, ahogy 2016. március 12-én átadta Ferenc pápának a város ajándékaként a halasi csipkéket
Fotó: baon.hu

Az összesen kétszáz munkaóra alatt készült csipkéket Kuris István László, Kiskunhalas alpolgármestere vonattal vitte a Vatikánba, a római katolikus egyházfőnek. Ferenc pápa 2016. március 12-én személyesen fogadta a halasiak ajándékát mintegy hatvanezer zarándok jelenlétében a Szent Péter téren. Kiskunhalas négy csipkekeresztet küldött Rómába. A terítőket a Szentatya lakhelyéül szolgáló Szent Márta-ház kápolnájába szánták.

A Kiskunhalas-Alsóvárosi Főplébánia, a hívek és Kuris István László közös ajándéka volt egy Szent II. János Pál pápa arcképét hímzéssel megelevenítő miseruha is. A miseruhát Szőgyiné Vida Beáta varrta, a hímzést pedig Fekete Tamás és a Panto-Soft Kft. készítette. Az ajándékok között volt egy ötödik, angyalos csipke is, amit Kardos Zsuzsanna csipkevarró, a Csipkeház művészeti vezetője tervezett, készített és személyesen küldte a Szentatyának.

A Jézussal való találkozásról kell, hogy szóljon ez a hét!

Kuris István László alpolgármester ma is őrzi a Ferenc pápától kapott rózsafüzért. Mint mondta, egy 21 fős halasi zarándokcsoport vezetőjeként regisztrált az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Személyesen azonban csak a nyitó- és a zárómisén tud részt venni, a kongresszus többi eseményét online közvetítéseken keresztül kíséri figyelemmel.

– A mostani esemény lényeges és központi helyén az Eucharisztia áll, az egész hét az Oltáriszentségről kell hogy szóljon. Nagyon fontos leszögezni, hogy semmivel nem kisebb értékű az esemény azáltal, hogy csak néhány órára érkezik Budapestre Ferenc pápa. Ezt a fontosságot ő maga is megerősíti azzal, hogy nem az esemény több napján vesz részt, hiszen akkor vélhetően elvonná a résztvevők figyelmét az Eucharisztiától. Ennek a hétnek a Jézussal való találkozásról kell szóljon – nyilatkozta a baon.hu-nak a kiskunhalasi alpolgármester, aki elmondta azt is, hogy a halasi Csipkeház készült az egyhetes eseményre, folyamatosan jelen lesznek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hetében a Szent István téren, a bazilika előtt, ahol több egyházmegye, szakrális kiállító mutatja be tevékenységét, portékáit.

Budapest ikonikus terén helyet kapnak a hungarikumok, köztük a halasi csipke is, ahol megtekinthető lesz az eucharisztikus kongresszus alkalmából készített Eucharisztia című halasi csipke is, amit Bródi Mária tervezett, és 35 munkaóra alatt varrta Monostori Melinda és Hrk Erika.

A zárómisén szólistaként énekel Miklósa Erika

A kongresszusnak van egy másik halasi csipkével kapcsolatos vonatkozása is. A szep­tember 12-i, vasárnap délelőtti zárómise keretében, amit Ferenc pápa celebrál, szólistaként énekel majd a kiskunhalasi születésű Miklósa Erika, a Magyar Állami Operaház Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekművésze is, aki az elmúlt napokban adott nagy sikerű jótékonysági koncertet Balázs János zongoraművésszel közösen Kiskunhalason, a Szent Péter és Pál római katolikus templomban. A művésznő Hrivnák Tünde divattervező halasi csipkékkel díszített ruhakölteményét viselte, amit ajándékba kapott a Halasi Csipke Közalapítványtól.

Miklósa Erika, kiskunhalasi születésű Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő
Fotó: Pozsgai Ákos

A koncert után a művésznő arról beszélt a baon.hu-nak, hogy miként éli meg a Szentatyával való találkozást.

– Római katolikusként ennél nagyobb ajándékot nem is kaphatnék, főleg azért nem, mert korábban a házi atyánk, Bartha Tibor atya a Vatikánba elment és áldást kért nekünk Ferenc pápától, tehát nekünk van házassági áldásunk, amit a saját kézírásával írt a Szentatya. Azt gondolom, hogy azzal köszönhetem meg ezt az áldást, hogy a Budavári Te Deum szoprán­szólóját énekelhetem előtte. Nagyon boldog vagyok. Hitem szerint ez az esemény megkoronázása lesz annak, hogy egész évben hírnöke voltam az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, ajándékként élem meg, hogy az önkéntes tevékenységemért ezen a csodálatos eseményen részt vehetek. Nagyon reménykedem, hogy személyes találkozásra is lehetőség lesz a Szentatyával – mondta hírportálunknak Miklósa Erika, aki arra biztatott, hogy minél többen vegyenek részt a kongresszus eseményein, függetlenül attól, ki melyik felekezethez tartozik.

– Az összes egyházi főméltóság a világból itt lesz Budapesten, egy helyen, ez nem túl gyakran fordul elő. A hitnek van egy olyan ereje, ami felülmúlhatatlan, és a Jézussal való találkozás különös feltöltődést adhat mindannyiunknak – tette hozzá a művésznő, aki elárulta, hogy abban a halasi csipkével díszített ruhában fog énekelni Ferenc pápa előtt, amiben a kiskunhalasi koncerten is énekelt.

– Abszolút méltónak érzem, hogy a saját városomnak legnagyobb értékét, a halasi csipkét a városom egyik híres előadóművészeként népszerűsítsem.

Ahogy a halasiak szokták mondani: „büszkék vagyunk a halasi csipkére és Miklósa Erikára”. Most ezt megszolgálhatom a városomnak – fogalmazott az énekművész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában