kalocsa

2021.09.08. 07:00

A munkálatok végeztével ismét visszaáll a forgalom a Szentháromság térnél

Ha befejezik a munkálatokat bizonyos korlátozások mellett állhat vissza a forgalom.

Gábor János

A tér szinte egészét díszburkolat fedi, ez okozta a félreértéseket

Fotó: Gábor János

Hónapok óta tartó vitákat és találgatásokat zárt rövidre dr. Filvig Géza polgármester a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, amikor cáfolta, hogy a felújítás alatt álló Szentháromság teret a munkálatok végeztével sem adják vissza a járműforgalomnak. A városvezető közölte: ennek lehetőségét valóban megvitatták szakemberekkel, de arra jutottak, hogy Kalocsa jelenlegi úthálózata ha akarnák sem tenné lehetővé a kérdéses szakasz zárva tartását.

A téma egyre hevesebb vitákat generált a közbeszédben, és téves következtetések egész sora kapott szárnyra, a teljes lezárástól az egysávos forgalomra átállásig. Az egyes variációk csak találgatásnak bizonyultak, ami abból eredt, hogy a lassan végleges formát öltő tér új díszburkolata egy az egyben fedi a korábbi aszfaltút területét.

Vörös Márta egyházmegyei főépítész a baon.hu-nak is megerősítette, hogy az ásatás és térfelújítás tényleg az egykori járműforgalom helyén zajlik (várhatóan már csak az év végéig), de

a kialakítás alatt lévő romkert nem itt, hanem a templom fala mellett fog húzódni, az autók visszaengedésével pedig mindig is számoltak, és ez világosan látszik a tervrajzokon.

A régészeti feltárások jelenleg egy középkori település és temető emlékeit érintik – ha a leleteket kiemelték, visszatemetik a munkálatok helyszínét, majd támfalat építenek, biztosítva, hogy a járművek haladása ne károsítsa a több száz éves romokat, amelyeket modern külsőségek között tesznek látogathatóvá.

Filvig Géza közölte: a Kossuth Lajos utcáról a Szent István király útra felvezető szakasz ugyanúgy kétirányú forgalmat fog bonyolítani, mint a lezárások előtt, így a személyautók ismét a régi rend szerint tudják majd megközelíteni és elhagyni a városközpontot. Arra mindenesetre számítani kell, hogy a közlekedés bizonyos korlátozások mellett állhat vissza.

A templomtér emlékhelyei­nek védelmében várhatóan sebesség- és súlykorlátozást fognak bevezetni.

Ennek következtében – forgalomlassítás mellett – legfeljebb 3,5 tonnás járművel lehet majd közlekedni a főszékesegyháznál. A megoldás egyébként nem új keletű, hívta fel a figyelmet a polgármester, megemlítve, hogy számtalan hazai településen engedélyezik a díszburkolaton áthaladó járműforgalmat, és ez nem lesz másképp Kalocsán sem.

A tér szinte egészét díszburkolat fedi, ez okozta a félreértéseket
Fotó: Gábor János

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában