Nagybaracska

2021.08.03. 06:55

Halas ételek főnek majd a Sobri Kupán

Hagyományosan augusztus második hétvégéjén (idén augusztus 7-én) rendezik meg az országos hírű Sobri Kupát Nagybaracskán, a Ferenc-csatorna és a termálfürdő melletti területen. A nagy sikerű program ezúttal egynapos lesz. Idén is nagyszámú érdeklődőre számítanak a 33. Sobri Kupán.

R. R.

A színes kísérőprogramok között lesz egyebek között habparti a Nagybaracskai Tűzoltó Egyesület közreműködésével, valamint rendőrségi kutyás bemutató is. Este Bad Times-koncert, majd a halfőzők bálja várja az érdeklődőket, ahol Csili Tibor zenél. A gyermekek számára rendezett sportprogramok mellett lesz kézműves-foglalkozás is. Emellett Király Roland pékmester hagyományőrző látványpékségét is megtekinthetik majd a látogatók. Az eredményhirdetést 15 órakor tartják.

– A versenyzők kétféle kategóriában nevezhetnek. Az első kategória főzői a Sobri-féle halászlé készítésében mérhetik össze tudásukat, illetve lehet nevezni vegyes halételek kategóriában is. A Sobri-féle hallé főzéséhez valamennyien egységesen három kilogramm pontyot használhatnak fel, amit a szervezők biztosítanak, más halat felhasználni tilos. Az értékelésnél számít majd a hallé színe, külleme, állaga, illata, íze és zamata. Pontozzák a halhús ízét és látványát, valamint az étek össz­benyomását is. Az értékelésnél a díjazottak mellett valamennyi résztvevő oklevelet, illetve tárgyjutalmat kap – mondta el hírportálunknak Bögi István András polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában