orgovány

2021.08.09. 07:38

A könyvek szeretetéről szólt a nyári táborozás

Az olvasóvá nevelés és a könyvek iránti szeretet felébresztése volt a célja a héten megrendezett Titkok Könyvtára tábornak Orgoványon.

Horváth Péter

A húsz helyi fiatal egy héten át oldott meg furfangos, készségfejlesztő feladatokat

Forrás: Munkatársunktól

Az Orgoványi Művelődési Ház és Könyvtár lelkes csapata szervezésében megvalósuló táborban húsz helyi fiatal egy héten át oldott meg furfangos készségfejlesztő feladatokat, amiért gyakran kellett fellapozniuk a könyveket.

Tóthné Szakolczai Tünde intézményvezető elmondta, hogy számos fejtörővel kellett megbirkózniuk a fiataloknak, amiért tallérokat kaptak a megfejtők.

Mivel a tábor a Titkok Könyvtára nevet viseli, a szervezők a legtöbb feladványt könyvekben rejtették el. A feladványokon keresztül a gyerekek értő olvasási képességét kívánták fejleszteni a tábor szervezői.

Hétfőn megalakult a négy ötfős csapat. Apró kincset kerestek a gyerekek a homokozóban, és miután mind a 10 kincset megtalálták, abból állt össze egy térkép, ami a nagy kincsesládához vezetett, tele tallérral, koronával. A kedd a fürdőzésé és a játéké volt.

Szerdán parafából építettek hajót, valamint találós kérdéseket oldottak meg. Csütörtökön a Katona József Megyei Könyvtárban tettek látogatást, ahol megnézhették a régi könyveket. Pénteken szabadulószobából kellett kijutniuk a gyerekeknek. A táborban a feladatokkal tallérokat gyűjtöttek a csapatok, és amely csapat a legtöbb tallérral rendelkezett, az nyerte meg az aranyérmet.

Az intézményvezető méltatta a művelődési ház csapatának munkáját, hiszen minden feladatot közösen találtak ki és készítettek elő. A tábor megrendezését az Orgoványi Kulturális Egyesület támogatta.

A húsz helyi fiatal egy héten át oldott meg furfangos, készségfejlesztő feladatokat

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában