A harmadik oltást is felvették a jánoshalmi otthon lakói

Hétfőn és kedden megkapták a harmadik védőoltást is az ellátottak és a dolgozók a jánoshalmi Gondviselés Házában.

Tapodi Kálmán

Fotó: BUS CSABA

– A két nap során összesen 67 személy vehette fel az újabb Pfizer-oltást, amit Kishonti Attila, az intézmény orvosa adott be – mondta el Ádám Tamásné, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott intézmény vezetője.

– Hétfőn 14 dolgozó és 21 bentlakó vehette fel az újabb védőoltást intézményünkben. A keddi napon harminckét lakónk került sorra, akik között akadtak fekvőbetegek is

– tájékoztatott az intézményvezető, aki hozzátette: az idős lakók mindegyike tart a járványtól és annak következményeitől, ezért is döntöttek az újabb oltás felvétele mellett.

– Az első két hullám idején nagyon vigyáztunk az előírások betartására, így szerencsére nem is volt semmi probléma intézményünkben. Sajnos, a harmadik hullámban már érintett volt a fertőzésben néhány lakónk és dolgozónk is. Ellátottjaink zöme ezért úgy döntött, hogy kérik a harmadik védőoltást is. A lakóink 72 százaléka kapta meg eddig a harmadik Pfizer-oltást is – közölte Ádám Tamásné, aki hozzátette: akadnak például új beköltözők, akik majd később vehetik fel az újabb oltást. Vannak olyanok is, akiknél még nem telt el az előző oltástól, vagy az igazolt Covid-fertőzéstől előírt várakozási idő, de utána ők is élni szeretnének a lehetőséggel.

– Az első két oltásnál és a most beadottak után sem volt eddig panasz, sem láz – mondta el Ádám Tamásné, aki szerint nagyon fontos a harmadik oltás felvétele az idősek számára, akik közül sokan küzdenek keringési, cukor- és mozgásszervi betegségekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában