2021.07.07. 06:55
Újabb kamerákat szerelhetnek fel Kecskeméten
Csütörtöki ülésén újabb térfigyelő kamerák felszereléséről dönthet a kecskeméti képviselő-testület.

Forrás: Shutterstock.com
Fotó: Illusztráció
A helyszínekre a lakosságtól, a képviselőktől és a rendőrségtől egyaránt érkeztek javaslatok, de végül a rendőrség dönt közgyűlés véleményének kikérésével.
A rendőrség vetette fel az Akadémia körút és az Irinyi utca kereszteződését a témában, itt nemcsak a gépjármű-, hanem a gyalogosforgalom is jelentős.
Ide térfelügyeleti kamerarendszer mellett rendszámfelismerő kamerák felszerelését is indítványozza a hatóság. Ugyanez a javaslat a Március 15. utca és az Irinyi utca találkozásánál, hiszen itt a csomópont átépítése után is akadtak gondok a közlekedésben.
A Czollner tér Műemlék Patika előtti részén több bűncselekmény történt, lakossági kérés a térfigyelő kamera. A Fotográfiai Múzeum és a Zrínyi iskola környezetébe, a Csányi János körút, az Erkel és a Bajcsy-Zsilinszky utcák találkozásához is kerülhet még kamera.
Főleg a gyorsulási versenyek miatt célszerűnek tartanának térfigyelő és rendszámfelismerő eszközöket a kiskörútra, ahol becsatlakozik a piac felől idevezető út.
Végül – ha a közgyűlés megszavazza – lesz kamera a Lunkányi János és a Világ utcák kereszteződésénél, ezt a szelektív gyűjtők melletti gyakori illegális hulladéklerakás és a közeli zebra védelme is indokolná.