bács-kiskun / videóval

2021.07.06. 17:29

Tüdőgyulladást is kaphatunk a köztéri hűsölésért cserébe

Ugyan kinek nem fordul meg a fejében, hogy jártában-keltében egy-egy városi szökőkútnál keressen enyhülést az olykor 40 fokos kánikulában. A szökőkutakban való megmártózás azonban több szempontból is ellenjavalt, hiszen nem csak felfrissülést, hanem akár gombás megbetegedéseket, vagy rosszabb esetben tüdőbajt is kaphatunk.

Bajáki Zsanett

Fotó: Bajáki Zsanett

Az elmúlt hetekben igazán rákapcsolat a nyár. Az olykor 40 fok körüli forróságot persze azok viselik igazán nehezen, akik kénytelen tenger vagy tópart helyett a betondzsungelben túlélni.

Minden évben akadnak olyanok, akik nem elégszenek meg a szökőkutak, csobogók látványával, és jó ötletnek tűnik számukra, hogy fürödjenek is bennük. Ez azonban nem túl jó ötlet, most eláruljuk, hogy miért!

Noha a szökőkutakat általában vezetékes vízzel töltik fel, alapvető víztisztítási technológiával (mechanikai szűrés) rendelkeznek, vizüket időszakosan fertőtlenítőszerrel, algásodás elleni szerrel kezelik, ezért az adagolt vegyszerek az erre érzékenyeknél allergiás panaszokat, bőrirritációt okozhatnak.

Elégtelen fertőtlenítés esetén a kút belső felszínén olyan élőbevonat (nyálkás, csúszós réteg) alakul ki, amelyben a kórokozók elszaporodnak. Ezek az emberi szervezetbe kerülve (víznyeléssel, vizes kézzel élelmiszert megfogva) jobb esetben hasmenést, hosszabb vízben tartózkodás esetén szem- és fülgyulladás, a bőrön viszkető kiütések, gombás elváltozásokat is okozhatnak. Rosszabb esetben azonban a fertőzött víz súlyosabb tüneteket, akár tüdőgyulladást is okozhat.

A Legionella baktériumok a nyári kánikula idején elszaporodhatnak a szökőkutakban. Az üzemeltetéssel járó vízpermet apró vízcseppjeinek belégzésével a baktériumok a tüdő léghólyagocskáiba is képesek lejutni és gyulladást okozhatnak. A Legionella az egészséges emberre nézve általában veszélytelen, de egy legyengült immunrendszer esetén akár súlyosabb megbetegedést is kiválthat.

De ha a baktériumok el is kerülnek bennünket, a közterület-felügyelet aligha.

– Sem a szabálysértési törvény, sem pedig a helyi rendeletek nem szankcionálják a szökőkutakban való fürdőzést – nyilatkozta a baon.hu-nak dr. Németh Zsolt, a Kecskeméti Városrendészet vezetője.

– A közterület-felügyelet munkatársai annyit tehetnek, hogy felhívják a szökőkútban fürdőzők figyelmét arra, hogy a pancsolás az egészségre ártalmas lehet az elszaporodott baktériumok, kórokozók miatt. Természetesen ha egyéb gond merül fel, például hiányos öltözet, ami már szabálysértésnek minősül, akkor közbe tudunk lépni, de erre eddig nem volt példa Kecskeméten. Nyári kánikula idején a kollégáink gyakran beszámolnak arról, hogy az emberek, főképp a gyerekek, megmártóznak a szökőkutakban. A munkatársaink ilyenkor figyelmeztetik az állampolgárokat, hogy saját érdekükben fejezzék be ezt a tevékenységet.

Harmadfokú hőségriadót rendeltek el megyénkben is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve az országos tisztifőorvos harmadfokú hőségriadót adott ki az ország egész területére 2021. július 7-én (szerda) 0.00 órától 2021. július 9-én (péntek) 24:00 óráig.

Harmadfokú hőségriadót akkor rendelnek el, ha legalább három egymást követő napon eléri, vagy akár meghaladja a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felhívja az emberek figyelmét, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet. Kerülni kell a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és zsíros ételek fogyasztását.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában