felújítás

2021.07.08. 12:25

Másfél milliárd forintot kapnak a Bács-Kiskun megyei templomok

Több mint másfél milliárd forintot fordítanak templomfelújításokra Bács-Kiskun megyében. Az örömteli hírt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára osztotta meg csütörtökön, Kecskeméten, a Szentcsalád Plébánián.

Sebestyén Hajnalka

Magyarország Kormánya támogatásával folytatódik hazánk egyházi épített örökségének megújulása. Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön, Kecskeméten elmondta: a Magyar Templomfelújítási Program keretében 26 milliárd forintot osztanak szét 1800 templom korszerűsítési munkálataira, ebből 1400 határon belül, míg 400 a határainkon túl, a Kárpát-medence magyar lakta településein található.

A programnak köszönhetően Bács-Kiskun megyében is számos templom megújul.

– A megyében 826 millió forintot kap 46 település 63 temploma, lelkészi hivatalai – mondta beszéde elején Soltész Miklós. – A jó hír azonban, hogy egy friss döntés értelmében mindezeken túl

a kecskeméti Nagytemplom 2022-ben újabb 500 millió forintot fordíthat a már zajló felújítási munkálataira, így végre befejeződhet a nagy értékű beruházás.

Az újabb támogatás révén további 100 millió forintot szavaztak meg a szalkszentmártoni református templom befejezésére, valamint 150 milliót az apostagi református templom felújítására – részletezte az államtitkár, majd hangsúlyozta a templomfelújítások fontosságát gazdasági szempontból.

– Ezen beruházások amellett, hogy jelentősek a hitélet szempontjából, szépítik a településképet és gazdaságilag kiemelkedőek, hiszen az építőiparban dolgozók számára kínálnak munkalehetőségeket – tette hozzá.

Bács-Kiskun megye hat választókerületeiből nem mindenki tudott részt venni a sajtóeseményen, így Soltész Miklós helyettük is részletezte a hozzájuk tartozó nyertes pályázatokat.

Az 5. választókerületben, Kiskunhalas környékén 12 település 13 temploma 180 millió forintot nyert el. Országgyűlési képviselője Bányai Gábor, aki hihetetlen módon, 120 nap után gyógyult fel a koronavírus okozta betegségből. Soltész Miklós megjegyezte, Bányai Gábor, és hozzá hasonlóan Aradszki András képviselő egészségi állapota is a gyógyulásáért szervezett imalánc beindítása után kezdett javulni.

A 4. választókerületben, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő körzetében, Kiskunfélegyháza környékén 12 településen, 12 templom nyert támogatást, összesen 146 millió forint értékben.

A 6. választókerületben, Zsigó Róbert országgyűlési képviselő területén, Baja környékén 4 település 9 templomát támogatták 110 millió forint értékben.

A rendezvényen a 2. választókerület országgyűlési képviselője, dr. Zombor Gábor nem tudott részt venni, helyette dr. Szeberényi Gyula, Kecskemét alpolgármestere osztotta meg a jó hírt.

Salacz László képviselő, Soltész Miklós államtitkár, Hatházi Róbert plébános és Font Sándor képviselő Kecskeméten
Fotó: Sebestyén Hajnalka

– Amikor megérkeztem, még csak úgy tudtuk, hogy Kecskemét és környéke 60 millió forintot nyert. Ehhez képest örömmel hallhattuk, hogy a Nagytemplom újabb 500 millió forintot kap. Ennek köszönhetően jövő év végére teljesen megújulhat a város szecessziós főtere. A Barátok templomát és a református templomot már korábban felújították, jelenleg tart a városháza rekonstrukciója, és a jövőre a Nagytemplom is elkészülhet – jegyezte meg az alpolgármester, majd felsorolta a további nyertes pályázatokat.

A templom felújítására támogatást nyert még Szentkirály, Helvécia, valamint Kecskeméten az evangélikus, a görög-keleti templom és a pünkösdi egyház is.

Az 1. számú választókerület országgyűlési képviselője, dr. Salacz László beszéde elején üdvözölte a nagytemplom támogatása mellett a területéhez tartozó szalkszentmártoni református templomra fordítható plusz forrást is. Emellett körzetében 5 településen 8 templom újulhat meg a támogatások révén: katolikus templom Kecskemét-Hetényegyházán, Kunszentmiklóson, Szabadszálláson, valamint református templom Kerekegyházán, Kunszentmiklóson, Szabadszálláson és Tasson. Nem utolsó sorban a rendezvénynek helyet adó Kecskeméti Szentcsalád Plébánián is állagmegóvási beruházások valósulhatnak meg.

A 3. választókerületből Font Sándor országgyűlési képviselő sorolta fel a Kalocsa környéki nyertes pályázatokat. Beszédében hangsúlyozta, sokat köszönhetnek a kormánynak, hiszen első körben a pályázatnál 5-6 szoros túljelentkezés volt. A magyar kormány intézkedéseinek köszönhetően a gazdasági helyzet tette lehetővé, hogy a magyar templomfelújítási programra az eredeti terveknél több forrás juthatott. A választókerületben 15 település, 16 temploma 218 millió forintot kapott, ebből 7 katolikus, 1 baptista, 4 evangélikus és 4 református templom újulhat meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában