galériával

2021.07.01. 17:25

Felavatták az új egészségügyi központot Helvécián

Helvécián csütörtökön ünnepélyes keretek között adták át az új egészségügyi központot. A régi óvodaépületből kialakított, modern, jól felszerelt létesítményben kapott helyett a 2. számú háziorvosi ellátás és iskolaorvosi tevékenység, a fogorvosi ellátás, valamint a 2. számú védőnői szolgálat.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: BUS CSABA

Az ünnepségen Balogh Károly polgármester mutatta be az új intézményt, mely pályázati támogatásokkal valósulhatott meg. Az önkormányzat 2017-ben a megyei önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében két pályázatot nyert a korszerű egészségügyi központ kialakítására. Egyrészt a létesítmény kialakítására közel 35 millió forintot kaptak vissza nem térítendő támogatásként. Másrészt az energetikai felújításra 50 milliót, melyből jutott a Wéber iskola napelemes fejlesztésére is. Az önkormányzat mindezekhez saját forrást tett, 55 millió forintot, melyből eszközöket is vásároltak.

Az önkormányzat nevében köszönetet mondott a támogatásért a kormány, a támogató és a közreműködő szervezeteknek, dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselőnek, valamint a megyei önkormányzatnak, Rideg László elnöknek. Kiemelte a kivitelezésben résztvevő szakemberek munkáját, melyért szintén köszönetet mondott. Végül hangsúlyozta: együtt sikerült egy újabb fejlesztést megvalósítani, építeni a jövőt, fejleszteni a települést, ezáltal hazánkat gyarapítani.

Fotó: Bús Csaba

Dr. Zombor Gábor, a térség országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy ismét egy átadó ünnepségen vehet részt. Ez is jól mutatja, hogy látványosan fejlődik a település. A polgármester mindent megtesz, hogy élhető legyen a település, helyben elérhetők legyenek a magas szintű ellátások.

Dr. Mák Kornél, a megyei önkormányzat alelnöke először az egészség megőrzésének fontosságát emelte ki beszédében, melyet a világjárvány is bizonyított. Elmondta továbbá, hogy a következő években folytatódnak a TOP-os pályázatok, az elmúlt hetekben egyeztettek a megye polgármestereivel arról, hogy hol, milyen beruházásokban gondolkodnak. Így Helvécián is újabb beruházások valósulhatnak majd meg pályázati támogatással.

Dr. Svébis Mihály, a megyei kórház főigazgatója szintén üdvözölte az új, korszerű létesítményt, mely hozzájárul, hogy az egészségügyi ellátás színvonala emelkedjen. Végül hozzátette: ez a beruházás is jó példa arra, hogy az egészségügyi fejlesztések országszerte a járvány alatt sem álltak le.

Az ünnepség végén Kiss Vilmos atya szentelte meg az épületet, majd átvágták a nemzeti színű szalagot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában