Kecskemét/Budapest

2021.07.16. 19:28

Állami és miniszteri elismeréseket adtak át

A koronavírus-járvány miatt még át nem adott március 15-ei állami, valamint a családok nemzetközi napja alkalmából adományozható miniszteri elismeréseket nyújtott át Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden Budapesten.

baon.hu

Fotós: Balogh Zoltán

Mák Kornél, a megyei önkormányzat alelnöke, a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság elnökségi tagja a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, míg Sárközy Erika szociológus, újságíró, a kecskeméti CédrusNet program megálmodója az Idősekért díjat vehette át.

Novák Katalin hangsúlyozta: a díjazottakban közös, hogy értékek mentén dolgoznak, valamint áldozatos munkájukkal hozzájárultak a családok és a közösségek erősödéséhez. Ugyanakkor ott állnak az egyes emberek, az egyes családok mellett, és akár a járvány okozta egzisztenciális szorongásukat félretéve képesek arra, hogy adjanak másoknak is – tette hozzá a politikus.

Mint mondta, az elmúlt másfél évben a járvány miatt az is nehéz volt, ami máskor könnyű: „ilyenkor tanuljuk meg értékelni azt, amit amúgy természetesnek tartunk, egyben esélyt kaptunk arra, hogy megtapasztaljuk, mi az, ami igazán értékes”.

Elmondta:

vannak a díjazottak között olyanok, akik jó szóval, akik írott szóval, önkéntesen vagy hivatástudattal, van, aki csendben, más hangos kiállással, de mindannyian „a közös értékeinkért dolgoznak”.

Ugyanakkor – folytatta – tesznek az egyes emberért azzal, hogy lelkészként vagy orvosként ott vannak a koronavírus-fertőzésben haldokló beteg mellett, tanárként képesek az egyes diákra is odafigyelni a távoktatás keretei között, segítik a kapcsolati erőszak áldozatait, vagy segítenek abban, hogy egy család az örökbefogadáson keresztül teljessé válhasson.

Aki egy minisztériumban vagy háttérintézményben nem az aktát, hanem a mögötte álló embert látja, aki a zenéjével gyógyít, aki egy idősotthonban vigaszt nyújt az unokái ölelését nélkülöző idős embernek, aki beteg gyermekeknek szervez tábort, aki egy értelmi fogyatékos igényeit is felismeri a járványhelyzetben, és aki ott van egy, a járvány idején egyedül helytálló szülő mellett, s aki a bölcsődében a járvány idején is ölbe veszi a gyerekeket – sorolta Novák Katalin.

Mák Kornél Novák Katalintól vehette át a díjat
Fotó: MTI

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában