galériával

2021.07.09. 15:27

A kecskeméti Neumann János Egyetem végzősei átvették a diplomáikat

A kecskeméti Neumann János Egyetem végzős hallgatói pénteken vehettek át diplomájukat az ünnepi szenátusi ülés keretében, melynek a GAMF kar nagyelőadója adott helyet.

Sebestyén Hajnalka

A 2020/2021-es tanév tavaszi félévben összesen 230 hallgató tett záróvizsgát, közülük a GAMF Műszaki és Informatikai Karon 177, a Gazdaságtudományi Karon 30, míg a Kertészeti és Vidékfejlesztési Karon 23 hallgató kapott diplomát. Az eseményen a diplomásoknak csak egy része vehetett részt a járványügyi szabályok miatt, a többiek online élő közvetítésen keresztül követhették a programot.

Elsőként köszöntőt mondott dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere, aki hangsúlyozta az ország egyik legjobb egyetemen végezhették tanulmányaikat a most diplomájukat átvevő hallgatók.

Hozzátette: legyenek büszkék magukra, hiszen sikeresen befejezték tanulmányaikat, bizonyították, hogy valamiben ők is a legjobbak. Az egyetemi évekkel lezárt egy korszak számukra, a diploma egyben a sikeres jövő kulcsa számukra.

Az alpolgármestert Csizmadia Norbert, a Neumann János Egyetemért Alapítvány elnöke követte. Kiemelte, a most végzett évfolyam az első, aki nemcsak alap, hanem mesterdiplomát is szerezhetett. Az első, aki már a Neumann János Egyetem kezdhette el tanulmányait. A gazdasági kar hallgatói pedig már az új Campusban tanultak.

Végül dr. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora mondott köszöntőt, gratulált a végzett hallgatóknak. Megerősítette, hogy kiváló egyetemen végeztek, melyre egyre nagyobb a túljelentkezés, mely bizonyítja, hogy az itt szerzett tudás értékes és jól hasznosítható.

A végzősök nevében Márton Anna, gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató mondott búcsúbeszédet. A műsor hangulatát emelte Szabó Dorottya és Varga-Huszti Máté, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészeinek zenés műsora.

A szenátusi ülés a diplomák átadásával zárult, melyet a hallgatók karonkénti beosztás szerint vettek át dr. Fülöp Tamás rektortól,

Griza Attila oktatási igazgatótól, valamint az adott kar dékánjától, dr. Kovács Lóránttól, a GAMF dékánjától, dr. Palkovics Andrástól, a kertészeti kar dékánjától és dr. Tóth Tamástól, a gazdasági kar dékánhelyettesétől.

A diplomák átadása után kiemelkedő munkájuk elismeréseként az Egyetem munkatársai közül ketten Egyetemi címben részesültek. A szenátus javaslata alapján címzetes egyetemi docens címet adományoztak Maróti Tamásnak, a Hírös Mester Kft. irányítástechnikai igazgatójának, valamint címzetes egyetemi tanári címet kapott Kozák János tanácsadó, rendszermérnök, mérnök-informatikus.

A végzett hallgatók – világszerte ismert hagyomány alapján – sapkájuk feldobásával búcsúztak el az egyetemtől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában