kecskemét / galériával

2021.07.19. 11:30

A fegyveres bűnözők ellen is hatékonyak az Argosba érkező keresőkutyák

Idén másodszor zárult nagy sikerrel az Argos egyesület állatvédelmi tábora, ahol az utolsó napon rendőrségi és NAV-os keresőkutyák érkeztek a gyerekekhez, hogy megismertessék velük a rendvédelmi szervek munkásságát.

Morva Daniella

Szabó Attila, az Argos Állatvédelmi Egyesület elnöke szívén viseli az állatok és gazdáik sorsát. Amellett, hogy aktívan segíti a magukra maradt élőlényeket és a nevelésben segítséget igénylő tulajdonosokat, eltökélt célja, hogy a nyáron megrendezett állatvédelmi táborok résztvevői minél átfogóbb képet kaphassanak az állatok nevelésével, védelmével, illetve a törvényi háttérrel kapcsolatban.

Az idei második tábor pénteken ért véget, és hasonlóan az elsőhöz, ismét nagy sikert aratott a gyerekek körében.

Mint azt az egyesület elnöke már az első tábor kapcsán említette, idén a rendőrség és a NAV munkatársai is csatlakoztak a programhoz. Általuk a gyerekek megismerkedhettek a kereső- és elfogókutyákkal, bepillantást nyerhettek a rendvédemi szervek munkájába, kipróbálhatták, milyen a villogóval felszerelt szolgálati járműben ülni, továbbá egy pisztolygolyó ellen védelmet nyújtó mellényt is felpróbálhattak.

A NAV munkatársai egy előzetes gyorstalpalót követően kutyusukkal, Lacával mutatták be, hogy működik egy éles bevetés, ahol a tíz éves németjuhász dobozok mélyére rejtett cigarettákat kutat fel a szaglása segítségével. A lassan nyugdíjazásra kerülő eb gond nélkül végrehajtotta a feladatot, ami nem véletlen, hiszen kifejezetten erre lett kiképezve.

Mint megtudtuk, a legfontosabb, amit már a kiképzés alatt megtanul az ember, hogy bízni kell a kutyákban, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a keresés folyamán nagy százalékban jó jelzést ad le a kiképezett állat, ami lényegesen megkönnyíti és felgyorsítja a munkafolyamatot.

Laca könnyedén megtalálta a táskába rejtett cigarettát
Fotó: Morva Daniella

Laca bemutatója, a NAV-os autó, és a golyóálló mellény kipróbálása után a rendőrségi kereső- és elfogókutyák is megérkeztek, akik gazdáikkal először kábítószerkeresésre, majd egy fegyveres bűnöző lekapcsolására is vállalkoztak. Max, Hope, Joker és Shadow számára nem idegenek ezek a feladatok, hiszen szolgálati idejük alatt számos bűnözőt, áldozatot, eltűnt személyt kutatnak fel, és a kábítószerkereséssel is gyakran akad dolguk.

– Hiába próbálták, a rendőrkutyák orránál érzékenyebb műszert még nem sikerült előállítaniuk az embereknek

– kezdte Polyák Zsolt törzszászlós, majd hozzátette: nem véletlen tehát, hogy a mai napig négylábú társaik a legfőbb segítőik az éles bevetéseken.

Kövecs Árpád és Shadi
Fotó: Morva Daniella

Mint megtudtuk, a rendőrkutyák az elsők között tanulják meg, hogy minden körülmények között engedelmeskedniük kell gazdájuknak. Ebből a táborlakók ízelítőt is láthattak, Kövecs Árpád törzszászlós és Shadi fegyelmező gyakorlatokat mutattak be nekik.

Gyakran járja az a szóbeszéd, hogy a kutyákat egy feladat végrehajtása érdekében – így például a drogkeresésért, cigarettakeresésért – valóban rászoktatják a szerekre. Mint azt Csókás Zoltán törzszászlós elmondta, ez természetesen nem igaz.

– A kutyák számára más a motiváció, mint nekünk, embereknek. Ők a jutalomért dolgoznak, ami kezdetben az eledel, később pedig a kedvenc játéka, például egy labda. Minden egyes gyakorlatot erre a jutalomra építünk fel; ha a kutya valamit jól hajt végre, megkapja a labdáját – mesélt a betanítás technikájáról Csókás Zoltán, majd hozzátette: ha a kutya annyira ragaszkodik a labdájához, hogy miután megkapta, nem akarja visszaadni, mindig legyen nálunk egy másik, hiszen őt úgyis az fogja érdekelni, amelyik mozog és a mi kezünkben van.

Max kábítószer-kereső kutyaként tevékenykedik, és ahogy az egyértelműen látszott, félszavakból megérti gazdáját. Ő és Csókás Zoltán szintén fegyelmező gyakorlatokkal kezdték a bemutatót, majd egy táskába rejtett kábítószert kellett megtalálnia először a bűnügyi keresőkutyának, majd ellenőrzésképpen a kontrollkutyának.

– Általában reptereken használjuk ezt a módszert, amikor fülest kapunk arról, hogy valamelyik táskában kábítószer található, de nem tudjuk, melyikben. Ilyenkor az összes táskát kihelyezzük, a kutyák pedig kiszagolják, melyikben rejtették el. Aktív jelzéssel, kaparással szól, ha rátalált a keresett csomagra – mondta el Csókás Zoltán.

Max másodpercek alatt kiszagolta a táskába rejtett kábítószert
Fotó: Morva Daniella

A kutyáknak azonban nem kizárólag az orrát használják, hanem bizonyos esetekben a bűnözők ellen is bevetik őket. Abból is láthattunk egy kis ízelítőt, milyen, amikor a kutya védelmezni kezdi gazdáját egy fegyveres elkövető ellen.

– Ha a bűnöző fegyverrel támad, akkor a kutya alkalmazható szájkosár nélkül, így ebben az esetben ráengedhetjük őt saját biztonságunk megóvása érdekében

– részletezte Csókás Zoltán, aki ezt követően bűnözőnek öltözött, felcsatolt magára egy óriási kart, és valódi mozdulatokkal és hangeffektekkel, Polyák Zsolt és kutyája segítségével őrző-védő gyakorlatokat mutattak be.

A kutya természetesen elkapta a bűnözőnek öltözött rendőrt, és addig nem engedte el a karját, amíg arra parancsot nem kapott. Mint Csókás Zoltán elmondta, az efféle mutatványokra szerencsére ritkán kerül sor, de minden rendőrkutya kiképzésének része, hogy megtanulja.

Joker elkapta a rosszfiút
Fotó: Morva Daniella

A bemutatót követően a kutyák még a rendőrségi autóban is megkeresték az elrejtett kábítószert, ezt követően pedig a jól megérdemelt simogatás következett.

A tábor közös mesenézéssel, ebéddel és fagylaltozással zárult.

Mint azt Szabó Attila elmondta, az egyesület augusztusban még két táborral várja a gyerekeket, azonban ezekre mindösszesen négy szabad hely van. A vezetőt örömmel tölti el, hogy a kicsik továbbra is igényt tartanak a táborra, élvezik, szeretik, sőt, egyesek vissza-visszatérnek attól függetlenül is, hogy a programban vannak átfedések.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában