Köszönet a hősöknek

2021.06.22. 11:25

Országos elismerést kapott Dr. Kósa Éva kiskunhalasi doktornő

A járványhelyzetben tanúsított kimagasló szakmai teljesítményéért, önfeláldozó munkájáért Köszönet a hősöknek díjat, azaz Szent Corona-emlékérmet vehetett át a napokban Dr. Kósa Éva, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórháznak a Szegedi Tudományegyetem Oktatókórházának Oltópontjának vezető főorvosa. A díjat a koronavírus-járvány első hullámát követően Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója alapította – közölte az MTI.

Mester-Horváth Nikolett

Dr. Kósa Éva

Fotó: Pozsgai Ákos

A budapesti átadó ünnepségen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter felidézte, hogy az elmúlt években oly sokat kárhoztatott egészségügy adta a legcsattanósabb választ a rendkívüli helyzetre, hiszen kiderült, hogy míg Európa számtalan országában ellátási nehézségek, ellátatlan betegek is voltak, addig Magyarországon – természetesen rendkívüli, megfeszített erővel – beteg nem maradt ellátatlanul.

– Ez az önök kiváló munkájának volt a következménye

– emelte ki a miniszter.

Hozzátette: sikerült nagyon sok emberéletet megmenteni, és bár sokakat veszítettek el, hazánk az oltási kampánynak köszönhetően hónapokkal előbb tudja lezárni a járvány legnehezebb időszakát.

A Köszönet a hősöknek díjat alapító Bedros J. Róbert az ünnepségen azt mondta,

azért hívta életre az elismerést, hogy arcot és nevet adjanak az egészségügy arctalan és névtelen hőseinek, és megmutassák az egész országnak: példaképek itt vannak az egészségügyi intézményekben és számukra minden élet fontos.

– A kitüntetettek látták azt a torokszorító küzdelmet, amelyet a betegek vívtak a fertőzéssel, a kiszolgáltatottsággal, a félelemmel, a szorongással szemben és nem hagyták őket egyedül ebben a harcban – hangsúlyozta.

Szólt arról is, hogy a díjra ezernél is több ajánlás érkezett. Az ünnepségen végül száz szakorvos, háziorvos, szakdolgozó és mentő vehette át a Szent Corona-emlékérmet és a pénzjutalmat Bedros J. Róberttől. Díjat kapott mások mellett Dr. Kósa Éva, aki érdeklődésünkre kiemelte: az elismerés a kollégáit is megilleti, hisz csak csapatmunkával lehetett helytállni.

Borítóképünk archív felvétel, rajta: Dr. Kósa Éva,

a kiskunhalasi kórház oltópontjának vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában