változás

2021.06.17. 15:15

Megyénket is érinti a forgalomszünetelés a Nyugatiban

A vasúttársaság június 19-től július 17-ig kiemelt karbantartásokat végez a 144 éves Nyugati pályaudvari vágányhálózaton, annak teljes lezárásával. Ez idő alatt a Nyugatiba nem érkeznek és onnan nem indulnak vonatok. A már közzétett változások mellett a vasúttársaság a Volánbusz bevonásával további intézkedéseket hozott az utazások megkönnyítése érdekében.

baon.hu

Budapest, 2015. július 6. Utasok a felújított Nyugati pályaudvaron, ahol üzemkezdettõl ismét megindult a menetrend szerinti forgalom 2015. július 6-án. A MÁV halaszthatatlan karbantartási munkák miatt június 22-én zárta le két hétre a naponta 60-70 ezer utast fogadó pályaudvart. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Az esztétikai felújítások mellett rendkívül fontos a pályaudvar infrastrukturális megújítása is, hogy a várható újranyitáskor komfortosabb, színvonalasabb környezet, de egyben jelentősebb karbantartáson áteső pályahálózat, megbízhatóbb, pontosabb vonatközlekedés is várja az utasokat – írja közleményében a MÁV. Június 19-től július 17-ig a Nyugati pályaudvart teljesen lezárja a MÁV, és megkezdődik az egész pályaudvart érintő átfogó karbantartás, mely miatt ideiglenesen szünetel a vonatközlekedés is. Az éves szinten – járványhelyzet időszakát leszámítva – mintegy 18 millió utast fogad a pályaudvar, éppen ezért a lezárást a vakáció időszakára időzítették, hogy minél kevesebb ingázó napi rutinját érintse a karbantartás, amelyet nem lehetne kivitelezni a vonatforgalom folyamatos fenntartása mellett.

A karbantartásról

A karbantartás részeként megvalósul számos korszerűsítési és komfortjavító intézkedés is: javítják a felsővezetéki hálózatot és a vágányokat, váltókat cserélnek, megújul az utastájékoztatás, megkezdődik az akadálymentesítés kiépítése, melyek eredményeként javul a berendezések működése, jelentősen csökken a meghibásodások, az üzemzavarok száma. Az elvégzett munkáknak köszönhetően megelőzhető lesz a sebességkorlátozások bevezetése. A vágányokon, a váltókon, a biztosítóberendezésen, a felsővezetéki hálózaton és a peronokon végzendő munkálatok jelentős mértékben javítani fogják a pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok menetrendszerű közlekedését, valamint összességében a pályaudvar szolgáltatásainak színvonalát. Korszerűsítik a biztosítóberendezéseket, több mint három kilométer vágányt építenek át, vágánycserét végeznek mintegy 1600 méteren. A felsővezeték-hálózaton több mint 5 kilométeren cserélik a kereszttartókat és az azok alatti, 4200 darab iránysodronyt, 1400 darab porcelán szigetelő helyett pedig kompozit szigetelőket építenek be.

Korszerűsítik a tájékoztatótáblákat, két nagy táblás – Keleti pályaudvarihoz hasonló – LED falat telepítenek. A peronok aszfaltburkolatát 16400 négyzetméteren cserélik. Rendbe teszik a lépcsőlejárók mellvédfalának márványburkolatát, és a 11. és 12. vágány közötti két lépcsőlejárót. Új és felújított padokat, szemeteseket helyeznek a peronokra és a csarnokba. Továbbá a vakok és gyengén látók számára vezető-, úgynevezett taktilis sávok is készülnek a következő hónapokban.

A vonatközlekedés változásai:

Az átfogó pályakarbantartás érinti az esztergomi, a szobi, a veresegyházi, a ceglédi, debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalak, valamint az S36-os jelzésű járatok utasforgalmát. A vasúttársaság javasolja az utasoknak, hogy utazásuk előtt tervezzék meg az útvonalat és az átszállásokat a megújult ELVIRA felületén vagy a MÁV applikáció menetrendi keresője segítségével. Amennyiben az esztergomi és váci vonalak térségéből a Volánbusz járatait választják, akkor az utazások megtervezésében segítséget nyújt a www.menetrendek.hu, valamint a www.volanbusz.hu/hu/menetrendek oldal is. A megváltozott célállomások, átszállási helyek miatt érdemes akár hosszabb eljutási idővel számolni főként a korlátozás kezdeti időszakában.

Budapest – Cegléd – Szeged vonal:

– A Budapest–Szeged közötti InterCity vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldről indulnak és oda érkeznek, Ferencvárosban is megállnak.

– Budapest-Kelenföld és Ferihegy között a Budapest-Kelenföld és Szeged között közlekedő InterCity-vonatok gyorsvonati részében felármentesen, gyorsvonati pótjegy megváltása nélkül utazhatnak.

– Kivételek: a Szegedről 19:45-kor induló IC711-es számú Tiszavirág IC és Szegedről 20:45-kor induló IC721-es számú Kárász IC vonat Kőbánya-Kispestig közlekedik. A Budapest-Szeged közötti InterCity vonatokban a kijelölt kocsik Ferihegy és Kőbánya-Kispest, Budapest-Kelenföld között felármentesen vehetők igénybe.

Budapest – Lajosmizse vonal:

– A járatok a Nyugati pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestről indulnak és oda érkeznek.

– A vonalon karbantartások miatt június 19. és július 4. között módosított menetrend lesz, pótlóbuszos közlekedéssel. Erről külön közleményben tájékoztatjuk az utasokat.

Érdemes előre megtervezni az utazásokat a közlekedési társaságok menetrendi keresői segítségével, a www.mav.hu/nyugati oldalon tájékozódhatnak az utasok a változásokról.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában