Menyhei Szabolcs / Kecskemét

2021.06.11. 14:14

Marvel-filmeken is dolgozott már az Oscar-díjas csapat magyar tagja

Néhány héttel ezelőtt újabb Oscar-díjjal gazdagodott a londoni székhelyű DNEG vállalat. Ezúttal a Christopher Nolan rendezésében bemutatott Tenet című brit-amerikai sci-fi, akciófilm vizuális effektjeiért járó arany szobrot sikerült bezsebelnie a csapatnak, amelynek több mint tíz éve tagja a kecskeméti születésű Menyhei Szabolcs is. Vele beszélgettünk.

Morva Daniella

– Mit jelent, ha valaki egy film vizuális effektjeiért felel? Hogyan tudná a legkönnyebben bemutatni a munkáját?

A valódi, kézzel fogható elemeken, a teljes valójukban, fizikailag leforgatott jeleneteken túl a ma ismert filmkészítés másik alapkövei a digitális effektek. Amikor a forgatás befejeződik, mindent, ami túl költséges lett volna, vagy csak egészen egyszerűen kivitelezhetetlen a tényleges megvalósítása, mi készítjük el, utólag. A munkánk ma már szinte egy az egyben számítógépes szoftverek segítségével történik, de ettől függetlenül sok a hasonlóság a digitális korszak előtt készült filmekkel. Én jelenleg DMP supervisorként dolgozom a cégnél. Van egy csapatom, akikkel a filmben lévő környezetet hozzuk létre, így a tervezői feladatokért ugyanúgy felelek, mint a csapatért.

Menyhei Szabolcs

– Hogyan kell elképzelni egy napját; milyen egy film vizuális effektjeiért felelős ember napirendje?

Nem sokban különbözik bármilyen más munkától. Ugyanúgy bejárunk egy irodába, ahogy bárki más. Ennek helyszíne a mi esetünkben London központja, de Vancouverben, Los Angelesben, Mumbaiban és a világ számos részén vannak irodáink. Az egyetlen különbség talán az, hogy ha egy projekt végéhez közeledünk, megnő a nyomás és kezdődik a túlóra, illetve a hétvégi munkavégzés. Van, hogy a megrendelő jó időben bekéri az anyagokat, de előfordul, hogy a bemutató előtt, az utolsó pillanatban végzünk. A premierek nagyban befolyásolják a munkarendünket.

– Célszerű egyszerre egy projektre koncentrálni?

Mindenképpen, én legalábbis ennek a híve vagyok. A cégen belül persze több projekt fut egyidejűleg, de egyénenként nagyon nehéz lenne ide-oda kapkodni a fejünket, ezért igyekszünk egyszerre egy feladatra koncentrálni.

– Hogyan kezdődik el egy munkafolyamat? Kézhez kapják a jelenetek leírását, vagy végig instruálja önöket valaki?

A forgatókönyv megírását követően elkészül a storyboard (képes forgatókönyv – a szerk.), amelyben rajzokkal próbálják meg vizualizálni, hogyan fognak kinézni a jelenetek. Manapság gyakori, hogy egyszerű animációkat is készítenek, melyekből pontosan lehet látni már a forgatás előtt, hogy melyik jelenetben mi fog történni. A mi munkánk akkor kezdődik el, amikor a forgatás véget ér. Eddigre az imént említetteknek köszönhetően általában pontosan tudjuk, mi az, amit a rendező látni szeretne, hogy mi fog történni az adott jelenetben, illetve mit kell még hozzátennünk, megváltoztatnunk.

– Átlagosan mennyi ideig dolgoznak egy adott projekten?

Ez sok mindentől függ. Általában meg van adva, hogy egy adott jelenetre mennyi idő van, ez pedig néhány naptól egészen hónapokig terjedhet. Egy teljes munkafolyamat átlagosan 6-9 hónap, de lehet akár egy, vagy másfél év is. Utóbbi akkor jellemző, ha valaki közülünk a forgatási folyamatban is részt vesz.

– Kapnak lehetőséget a kreativitásuk megélésére, vagy egy az egyben követniük kell az előre megadott koncepciót?

Változó, hogy mennyi ennek a kreatív része. Általában adott és kötött a feladat, de történt már olyan, hogy szabad kezet kaptunk és kitalálhattunk valami teljesen újat. A mi feladatunk az, hogy a rendező vízióját a vászonra vigyük.

– Mindkettővel tud azonosulni, vagy gyakrabban hagyatkozna a saját művészi vénájára és alkotna?

A tervezés része mostanában jobban érdekel. Jó érzés, amikor kitalálhatok új dolgokat és adott a művészi szabadság. Ugyanakkor ha a kliens pontosan el tudja mondani, mit szeretne látni, nagyban megkönnyíti a dolgunkat. Persze ha nincs pontos elképzelés, a mi feladatunk az is, hogy különböző alternatívákat ajánljunk fel. Ez jó dolog, de a kísérletezés sok energiát és időt vesz el.

– Honnan indult a művészetek iránti szenvedélye, és mikor döntött úgy, hogy ezen a pályán helyezkedik el?

Mindig is szerettem rajzolni, festeni. Középiskolás koromban kezdtem el megismerkedni a digitális grafikával és rögtön megtetszett. Korán rádöbbentem, hogy a digitális eszközökkel való munka során is hasznosíthatók a hagyományos rajzi-, és szobrászismeretek. A tanulmányaimat Kecskeméten kezdtem el, majd Szegeden rajztanárként folytattam, végül pedig a Képzőművészeti Egyetemen kötöttem ki. Akkor annyira vonzott ez a világ, hogy sosem akartam filmeken dolgozni.

– Végül mégis a digitális grafika mellett tette le a voksát.

Teljesen véletlenül alakult így. Kaptam egy felkérést, ahol egy animációs filmen dolgozhattam. Nagyon megtetszett a csapatmunka, hogy együtt, közösen hoztunk létre valamit. Akkoriban sokat nézegettem a ráadás DVD-ket (a filmek „ígykészültjei”), és elgondolkodtam, miért ne dolgozhatnék élőszereplős filmeken. Elkezdtem utánajárni, hogy mit kellene tanulnom ahhoz, hogy bekerüljek egy filmstúdióba. Elvégeztem egy tanfolyamot, majd elindultam egy online versenyen, ahová a világ minden tájáról lehetett jelentkezni. Mivel én az első ötbe is bekerültem, a DNEG állást ajánlott.

– Ez több mint tíz évvel ezelőtt történt.

Valóban. Eleinte fogalmam sem volt, mennyi időt fogok itt tölteni, nem is költöztem el Magyarországról teljesen. Az első szerződésem két hónapra szólt, de aztán itt ragadtam. Mára két országot mondhatok a hazámnak.

– Tíz év egy cégnél. Sosem akart váltani?

Azért volt néhány kalandom. Öt évig dolgoztam a DNEG-nél, majd az ILM Industrial Light & Magic-hez vitt az utam, ahol egy évet töltöttem. Ez George Lucas cége, és mivel nagyon szerettem volna egy Star Wars filmen dolgozni, nem volt kérdés, hogy kihasználom a lehetőséget. A Digic-nél is kipróbáltam magam, ami egy magyar cég, de végül mindig visszatértem, mert egyébként nagyon szeretek a DNEG-nél dolgozni.

– Ezek szerint Star Wars rajongó. Vannak még kedvencei?

Az egyik ok, amiért ezt a szakmát választottam, hogy gyermekkorom óta Star Wars rajongó vagyok. A másik, hogy nagyon szeretem a képregényeket, ezért külön öröm, hogy négy Marvel filmen is dolgozhattam egymás után. A Bosszúállók: Végjáték volt az utolsó munkám, ami különleges, hiszen ez a film hozta a valaha volt legnagyobb mozibevételt a világon.

– A munkája szempontjából melyik film volt a legkülönlegesebb?

Számomra A Hangya nagyon érdekes volt, hiszen a film számos jelenete egy mikroszkopikus világban játszódik. Mivel a munkánk része, hogy az adott jelenethez szükséges környezetet létrehozzuk, hónapokat töltöttem azzal a szekvenciával, amikor a főhős először egy fürdőkádban összezsugorodik. Nagyítóval tanulmányoztuk, hogyan néz ki egy levágott köröm, vagy egyéb abszurd dolgok egy fürdőkádban. Érdekes volt, mindenképpen emlékezetes marad.

– Különlegesnek valóban különleges, de az Oscar-díjat mégsem ezért, hanem a Tenetért kapta, illetve kapták. Mennyire áll közel a szívéhez ez a projekt?

Christopher Nolan filmjei mindig rendkívüliek, megtiszteltetés volt vele dolgozni. Ő mindent megpróbál leforgatni, ami másnak lehetetlennek tűnhet, és ezt nagyon respektálom benne. A Tenetet ráadásul IMAX-re tervezték, amit bár a néző talán nem is vesz észre, de négyszer olyan részletes, mint egy átlag mozifilm, ez pedig a mi munkánkat is megnehezíti. Sokkal precízebbnek és részletesebbnek kellett lennie, amiért ugyancsak emlékezetes marad számomra, hiszen kihívás volt dolgozni rajta.

– A film utómunkája nagyjából egybeesett a pandémia kezdetével. Érintette ez bármilyen formában a munkájukat?

Már bőven a filmen dolgoztunk, amikor márciusban lezártak mindent, így az irodánkat is. Hazamentünk, majd azt gondoltam, egy időre be is fejeztük a munkát, végül azonban találtak rá megoldást, hogy be tudjuk fejezni otthonról a még hiányzó jeleneteket. Így tehát nem az egész, de a vége, az utolsó hónapok munkafolyamata otthoni környezetben zajlott.

– Ahogy az Oscar-gála is, legalábbis félig. Szerény környezetben, csökkentett létszámmal, különleges óvintézkedések mellett tartották meg a díjátadót. Pizsamában, popcorn mellett várta az eredményhirdetést?

Bevallom őszintén, mivel közel egy év telt el a gála és a Tenet munkafolyamata között, én nem igazán foglalkoztam már a film körüli történésekkel. Teljesen lefoglaltak az új projektek, nem volt időm hátrafelé nézni. Tudtam róla, hogy megkaptuk a BAFTA-díjat, ahogy arról is, hogy Oscarra jelölték a filmet, de mindig nagyon nehéz megjósolni a győzteseket, így nem is próbálkoztam vele és különösebben nem is készültem rá.

– De azért esélyesnek tartotta?

A BAFTA jó előjel volt és Nolan filmjei mindig különlegesek, nem hétköznapi vizuális effektekkel rendelkeznek, ezért gondoltam, hogy van esélyünk. Ettől függetlenül aznap éjszaka a legnagyobb nyugodtságban feküdtem le aludni, és csak másnap reggel tudtam meg, hogy megnyertük a díjat. Egy barátom írt rám hajnalban, én pedig 6 óra körül néztem rá a telefonomra.

– Mennyire számít mindennaposnak a DNEG-nél egy Oscar-díj elnyerése?

Amikor elkezdtem dolgozni a cégnél, akkor egy Oscar-díj volt a csapatban, amit szintén egy Nolan-filmért, az Eredetért kaptak. Azóta ez ötre bővült, a Tenettel együtt pedig jelenleg hatnál járunk.

– Tudtak csapatszinten ünnepelni?

Volt egy kisebb, biztonságos körülmények között megtartott ünneplés, de a pandémia miatt továbbra sem tudunk együtt pezsgőt bontani. Erre valószínűleg az év vége felé kerül csak sor, remélhetőleg akkor már személyesen.

– Mit jelent az ön számára egy díj? Mennyire vágyik rá, hogy ilyen formában is elismerjék a munkáját?

Engem egyáltalán nem motiválnak a díjak, hiszen nem ezért foglalkozom vizuális effektekkel. Azért csinálom, mert imádom csinálni. Ha díjazzák, az természetesen remek érzés és mindenképpen egy szakmai mérföldkő, de nem ez fog vezérelni a továbbiakban sem. Én már attól is jól érzem magam, ha tudom, hogy mindent beleadtam, amit tudtam.

– Most épp mibe ad bele mindent? Van valami, amin dolgozik?

Van egy projekt, amin dolgozom, de azt egyelőre nem nevezhetem meg. Annyit mondhatok, hogy körülbelül még egy évig fog tartani a munkafolyamat. Emellett tavaly fejeztük be az első animációs projektünket, amin hosszú ideje dolgoztunk. Izgatottan várjuk a bemutatót, amelyre remélhetőleg még az idén sor kerül. A film címe Ron's Gone Wrong, magyarra lefordítva Hibás Ron.

– Angliában és az USA-ban mindig is jól menő, jövedelmező szférának számított a filmipar. Mi a helyzet Magyarországgal? Mostanság észrevehetően megnőtt a nálunk forgatott külföldi, hollywoodi filmek száma. Van itthon létjogosultsága egy filmstúdiónak?

Kisebb stúdióink már vannak, és épp a Digic – ahol korábban én is dolgoztam –, az egyik világszínvonalú, nemzetközi munkát végző stúdiók közül, amely nagyobb külföldi kliensekkel is dolgozik. Ugyanakkor állandó az emberhiány, így ha valaki jó, könnyedén talál munkát Magyarországon is. Az valóban igaz, hogy az utóbbi időben megnőtt a nálunk forgatott filmek száma, most viszont már ugorhatnánk egy lépcsőfokot. Remek lenne, ha a forgatás végeztével a munka nem állna le, hanem ezeknek a filmeknek az utómunkája is itt folytatódna. Szerintem nem állunk ettől messze, nem tartom kizártnak, hogy előbb-utóbb Magyarországon is lesz egy nagyobb cég, aki ezért teljes körűen felel és nagy hollywoodi filmek vizuális effektjein tud majd dolgozni.

– Mire számítson, és hogyan induljon el az úton a jövő nemzedéke?

Úgy gondolom, a tehetségnél fontosabb a tanulás és az alázat. Korábban nem volt annyi lehetőség, mint most, de manapság már számos platformon hozzájuthatunk a szükséges információkhoz, tananyagokhoz, így akár autodidakta módon is elsajátíthatjuk az alapokat. Ezt később professzionális szintre fejlesztheti egy mentor, vagy az éles bevetés egy filmstúdiónál. Engem elsősorban az vezérel a pályámon, hogy élvezem, amit csinálok. Ugyanakkor az is biztos, hogy ehhez a szakmához kell egyfajta megszállottság. Aki belevág, az tudja biztosan, hogy ezt szeretné csinálni, tűzzön ki célokat és kezdje el! Érdemes elindulni az úton – a határ itt tényleg a csillagos ég.

Korábbi cikkünk a témában:

https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-kecskemeti-menyhei-szabolcs-is-tagja-az-oscar-dijas-csapatnak-3818164/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában