galériával

2021.06.10. 17:24

Letették a Kalocsa-Paks Duna-híd alapkövét

Többszáz meghívott vendég jelenlétében, csütörtök délután helyezték el az épülőfélben lévő új híd alapkövét az érintett városok polgármesterei, a beruházást segítő politikusok, valamint a kivitelező cégek vezetői. A több mint 90 milliárd forintos építkezés hivatalos nyitóeseményére a kalocsai oldalon került sor, de Paks alatt is tartanak majd ceremóniát.

Gábor János

Az alapkőletétel előtt felszólaló Süli János paksi beruházásért felelős tárca nélküli miniszter az átkelő létjogosultságát jelentő Paksi Atomerőmű új blokkjainak építéséről beszélt, míg Font Sándor országgyűlési képviselő azokat a lobbitevékenységgel és fórumsorozatokkal teli éveket idézte fel, amelyek a megvalósításhoz vezettek. Nyul Zoltán, az építkezést levezénylő NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese ezt követően kiemelte: tulajdonképpen nem is egy, hanem több nagyobb fejlesztésről van szó, hiszen a paksi hídfőig új utat is kell építeni.

– Az atomerőmű-fejlesztéshez kapcsolódóan 60 kilométer teljesen új úthálózat fog megépülni, és ezek azt fogják biztosítani, hogy akik ide érkeznek, mert munkavégzésben, vagy turizmusban érdekeltek, azok új és felújított utakon tudnak érkezni és élményekben részesülni – fogalmazott Süli János az ünnepségen. A politikus megjegyezte:

az összes most zajló fejlesztés az ingatlanárakra is befolyással lesz, hiszen Pakson már évekkel ezelőtt elérték a fővárosi színvonalat, így hasonló tendenciára lehet számítani Kalocsán és környékén.

Emlékeztetett továbbá arra, hogy az atomerőmű két új blokkjának előkészítése nagyon előrehaladott állapotban van – a létesítési engedélykérelmet tavaly nyáron nyújtották be és a remélhetőleg pozitív eredményét szeptemberre várják. Az új blokkok és a híd mellett szólva hangsúlyozta: ha mindez megvalósul, akkor a beruházás kilométeróránként kb. hatforintos drágulással kezdhet megtérülni, de az így termelt villamos energia még mindig jelentősen olcsóbb lesz, mintha egy hasonló kapacitású naperőműből nyernénk.

Fotó: Gábor János

A szintén felszólaló Font Sándor arra emlékeztette a megjelenteket, hogy a Kalocsa-Paks Duna-híd 2013 óta téma, és azóta sok szkeptikus vélemény hangzott el a megvalósíthatóságát illetően. Szerinte az alapkőletétel már végképp elég bizonyíték arra, hogy visszavonhatatlanul megindult a beruházás. Kiemelte, hogy a hídnak köszönhetően – feltéve, ha az M6-os autópályán folytjuk utunkat – mindössze egy óra alatt el lehet majd jutni a fővárosig. Az átkelő fontos eszközévé válik majd a régió gazdaságélénkítésének is, aminek a pandémia hatására még nagyobb jelentőséget tulajdonít.

– Nagyon fontos folyamat eredményeképpen állhatunk most itt – méltatta az előzetesen elvégzett munkát Nyul Zoltán, aláhúzva: a most látható feladatokat csak idén február 4-én tudták elkezdeni, de komoly iramban haladnak.

– Egy gyakorlatilag nettó 92 milliárdos munkáról beszélünk, ami valóban jelentős a térség egészére nézve, de a NIF Zrt. egyébként nem elhanyagolható méretű portfóliójában is nagyon komoly tétel

– fűzte hozzá. A vezérigazgató-helyettes kiemelte: a legnagyobb műtárgyon túl fontos részei vannak még a projektnek, például egy teljesen új 11 kilométeres út az erőműtől Gerjenig, valamint egy hosszú szakaszt érintő felújítás hullám is kezdődik, a Duna keleti oldalán húzódó 5106-os úton. Érdekességképpen hozzátette: az egész projekt ékkövének számító átkelő lényegében három híd együttese, ami azért is különleges, mert az elemek technológiájukat tekintve nem azonosak: két ártéri híd fog majd közre egy függesztett kábelhidat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában