közösségi kezdeményezés

2021.06.04. 20:00

Kialakították az első méhlegelőt Szentkirályon

Önkéntesek alakítanak ki méhlegelőket Szentkirály földútjai mentén. A közösségi kezdeményezést olyan lelkes szentkirályiak indították el a napokban, akik szívükön viselik a természet és a fajok sokszínűségét.

Horváth Péter

Az önkéntesek a napokban vetették el az első méhlegelő magjait

Fotó: Horváth Péter

Az önkéntesek a napokban vetették el az első méhlegelő magjait a Vágóköri dűlő melletti, megfelelően előkészített fenyő- és akácerdővel szomszédos parcellán, mintegy 300 négyzetméteren. A munkában részt vett Szabó Gellért Gáspár polgármester, a képviselő-testület tagjai és az egyik tanyagondnok is.

Fotó: Horváth Péter

Durgóné Benkő Babett önkormányzati képviselő az ötletgazdák egyike, aki elmondta, hogy kétségbeejtő mértékű és gyorsaságú a méhek pusztulása napjainkban. Ez több tényező együttes hatásának köszönhető.

– A nagyüzemi mezőgazdaság hatására folyamatosan tűnnek el az egyes területekről a virágzó növények, ami felborítja az élőhelyek változatosságát. A mezőgazdaságban elterjedt neoniko­tinoid tartalmú növényvédő szerek is a méhek pusztulását okozzák, ezzel párhuzamosan pedig elszaporodtak a rájuk veszélyes új betegségek és paraziták – mutatott rá az ötletgazda a méhpusztulás okaira.

A méhlegelők kialakítása e káros folyamat ellen hat. Ezek olyan területek, ahol a méheknek és egyéb beporzóknak táplálékot adó növények nőnek, melyek nektárt, virágport vagy más, nekik szükséges anyagokat szolgáltatnak.

A természetes méhlegelőt vadon tenyésző mézelő virágos növények, az erdei fák és a cserjék, a rét, a legelő növényei, valamint a parlagi és szántóföldi gyomok alkotják. A természetes méhlegelő esetében az egész vegetációs időszakban megtalálhatók a korai, nyári és kései virágzású növényfajok, így biztosítva a folyamatos hordást a méhek számára.

– Összefogásunk céljaként a természetes méhlegelők területének növelését, a biodiverzitás kiterjesztését jelöltük meg, olyan táplálékforrás kialakításával, ami beleillik a helyi növény- és állatvilágba.

Földútjaink mentén, ahol természetes társulásban igen gazdag és változatos növényvilággal találkozhatunk – úgy fásszárúak, mint lágyszárúak tekintetében –, olyan kis virágszigeteket kívánunk létrehozni, ahol kora tavasztól késő őszig mindig találnak a beporzók gyűjtenivalót – fogalmazott Durgóné Benkő Babett.

Az önkéntesek a napokban vetették el az első méhlegelő magjait
Fotó: Horváth Péter

Első lépésként egynyári, kétnyári és évelő kerti virágmagok gyűjtését szervezték meg a települési kiskertekből, de még Nagykőrösről is érkezett virágmag-felajánlás. Olyan fajok magkeverékét állították össze, melyek szélsőséges körülmények között is megélnek és szárazságtűrők, valamint arra is ügyeltek, hogy a méhek egész éven át találjanak maguknak táplálékot.

Az önkéntesek az első akció után is folytatják a munkát.

– Jövő tavasszal tervezünk még akár nagyobb területű magvetést is a Jász dűlő és a Hori dűlő mentén. Nem titkolt célunk, hogy a munkába szeretnénk bevonni helyi családokat, iskolásokat, óvodásokat is. Véleményünk szerint így nemcsak azért teszünk, hogy a méhek életkörülményei javuljanak, hanem ezzel egy élhetőbb környezetet is teremtünk szűkebb lakóhelyünkön – tekintett a jövőbe Durgóné Benkő Babett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában