különleges életút

2021.06.10. 15:49

Filmfőszerepet is játszott már a kiskunhalasi főorvos

Színészettel és orvoslással körbefont különleges életútjáról mesélt a közönségnek dr. med. habil Holman Endre PhD, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház urológus főorvosa a Forrás-Új Tükör Klub vendégeként szerda este a kiskunhalasi Közösségek Házában. Versrészletek szavalása és humoros történetek felelevenítése közben többek között a nagy játékfilmes főszerepéről és többéves jemeni orvosi munkájáról is érdekességeket tudhattak meg a jelenlévők.

Mester-Horváth Nikolett

Holman Endre urológus főorvos (b) és Király Gábor szervező (j)

Fotó: Mester-Horváth Nikolett

A szegvári születésű Holman Endre a szentesi gimnáziumban Bácskai Mihály diákszínpadosaként kezdett verseket szavalni, színpadon játszani. Az érettségi után színészi pályára készült, de nem vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Így az orvoslást választotta, mely iránt már kisgyerekként érdeklődött.

Az orvosi egyetem ideje alatt azonban nem szakadt el a színészettől, tagja volt a JATE-színpad társulatának, és huszonkét évesen, 1976-ban orvostanhallgatóként emlékezetes alakítást nyújtott Sándor Pál Herkulesfürdői emlék című filmdrámájának főszerepében. Ezerötszáz jelentkezőből választották ki a szerepre. – A történethez olyan férfit kerestek, aki hitelesen alakítható át nővé, ugyanis a főszereplő nővéri munkára jelentkezik egy tüdőszanatóriumba. Olyan jól sikerült az átalakításom, hogy amikor a forgatásra bejött egy idegen, „Kezit csókolom”-mal köszönt. Jómagam pedig a mai napig felkapom a fejemet, ha a Sárika nevet hallom – emlékezett vissza a szerepére Holman Endre, aki olyan nagy színészlegendákkal dolgozott együtt a filmben, mint Garas Dezső, Pécsi Ildikó vagy Kern András. Az alkotást 1977-ben a Berlini Filmfesztiválon a zsűri különdíjával, Ezüst Medvével tüntették ki.

Közben töretlenül végezte felsőfokú tanulmányait Holman Endre, és miután lediplomázott a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, pályafutását a Szentes Városi Kórház urológiai osztályán kezdte meg. Majd a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Kórház szakorvosa lett. Innen ment Jemenbe, ahol egy magánkórház osztályvezető főorvosaként dolgozott. – Volt egy jemeni kollégánk Kecskeméten, aki elmondta, hogy endoszkópos vesekő-eltávolító műtétekre specializálódott magánkórházat építenek Jemenben és hívott, hogy menjek ki dolgozni. Egy évre szólt a szerződés, végül hat esztendőt töltöttem kint – kezdte a jemeni évek felelevenítését.

Holman Endre urológus főorvos (b) és Király Gábor szervező (j)
Fotó: Mester-Horváth Nikolett

Holman Endre a kint töltött évek alatt körülbelül hatezer műtétet végzett, ennyit a hazánkban praktizáló szakorvosok egész pályafutásuk alatt nem végeznek. Ráadásul valószínűleg nincs a világon olyan orvos, aki annyi húgyúti köveket eltávolító műtétet végzett gyerekeken, mint a jelenleg Kiskunhalason dolgozó főorvos. – Fontos megemlíteni, hogy Jemenben nagyon sok veseköves és hólyagköves ember volt, ami részben az ottani klímának köszönhető. Ráadásul a gyerekkori húgyúti kövesség a fejlett országokban nagyon ritka, ott viszont gyakori volt. Körülbelül százötven endoszkópos húgyúti kőeltávolítást végeztem gyerekeken, a legfiatalabb betegem nyolc hónapos volt – mesélt szakmai tapasztalatairól a főorvos.

Ilyen magas színvonalú orvosi tudással érkezett 1999 januárjában a kiskunhalasi kórház urológiai osztályára vezető főorvosnak Holman Endre. Már az első éveiben gyökeresen megváltozott a kisvárosi urológiai osztály helyzete, endoszkópos központtá nőtte ki magát. Országunk számos intézményéből, sőt még a határon túlról is érkeztek kollégák elsajátítani az új orvosi eljárást.

A főorvos halasi évei alatt szerzett doktori címet (PhD) a Debreceni Egyetemen, majd megszerezte a habilitációs oklevelet, amely az egyetem által adományozható legmagasabb képesítés, így címzetes egyetemi docens lett.

Holman Endre
Fotó: Mester-Horváth Nikolett

Szakmája kiválósága

Hazánkban Holman Endre végezte az első laporoszkópos műtétet 1992-ben, azóta több laporoszkópos eljárás fűződik nevéhez, amit ő végzett először Magyarországon. Szakterületei a húgyutak és prosztata endoszkópos műtétei, a laporoszkópos műtétek, a plasztikai-, a sérv és a vizelet-incontinencia műtétek. Munkáját az életének meghatározó állomásait jelentő települések is elismerték: 2004-ben Kiskunhalas város Pro Urbe Díjjal jutalmazta, 2017-ben megkapta a Szegvár Nagyközség Díszpolgára címet. Tavaly pedig egy rangos szakmai elismerést, Batthyány-Strattmann László-díjat vehetett át a főorvos.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában