Fel kellett adnia hivatását, de továbbra is segít a volt mentős

Helgáról első látásra talán senki nem gondolná, milyen súlyos betegséggel küzd. Csinosan felöltözve, mosolyogva fogad minket, készségesen és türelemmel viseli a fotózást, óvatosan, de úgy tűnik, nagyobb probléma nélkül mozog.

– Igen, ez a látszat. Az egyik „kedvenc” mondatom, mikor kedvességből, udvariasságból, biztatásként azt mondják: de jól nézel ki! Persze, próbálom magam nem elhagyni, adok a külsőmre, mert szerintem fontos a megjelenés. Ez a betegség csak sok év múlva fogja megmutatni, milyen szörnyű, de már folyamatosan, régóta érzem a fájdalmat – mondja Helga.

A 43 éves édesanya visszagondolva úgy emlékszik: már gyerekkorában is sokat fájt a dereka, de ezzel különösebben soha nem foglalkozott. A terhessége után azonban szinte folyamatossá vált a fájdalom, majd 2015-ben egy szerencsétlen esés következtében eltört két csigolyája, ez tovább súlyosbította a problémákat. Járt fizioterápiás kezelésekre, gyógytornára, kipróbált többféle mozgásformát, de az állapota tovább romlott, így le kellett mondania egyik kedvenc hobbijáról, a lovaglásról, majd másikról, a síelésről is, 2017 elején már lábra sem bírt állni.

Tíz hónapig mankózott, megkezdődtek Kecskeméten a kivizsgálások, orvostól orvosig járt, befektették a reumatológiai osztályra, kapott kezeléseket, de sajnos nem lett jobban.

Ő már ekkor a rettegett Bechterew-kórra, más nevén az SPA-ra (spondylitis ankylopoetica) gyanakodott, mert édesapja is ezzel küzdött. A kecskeméti kórházban azonban csak az ülőideg megbetegedését tartották valószínűnek. Helga végül saját kezébe vette a dolgot: magánúton megoperálták a piriformis szindrómáját, majd miután még mindig nem javult az állapota, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetbe (ORFI), dr. Polgár Anna osztályvezető főorvoshoz küldték, aki 2017 májusában végül felállította a mellbevágó diagnózist. Helga félelme beigazolódott, valóban a hosszú távon súlyos mozgáskorlátozottsághoz, teljesen merev „botgerinchez” vezető gerinc- és ízületi betegség kínozza szervezetét.

A mentőzés volt a mindene

Helga a betegsége előtt nagyon intenzív és pörgős életet élt. Két – nem éppen otthonülős – hobbiját már említettük, de hivatását is mindig szenvedélyesen, teljes odaadással űzte. Huszonhárom évig dolgozott az egészségügyben, elvégezte a mentőápolói, majd mentőtiszti főiskolát, és utána mentősként harcolt a betegekért.

– Ha tizenkét óráztam, lehangolt lettem, mikor vége lett a műszaknak. Olyan volt, mint a mágia, kellett nekem.

Amíg a kisfiam meg nem született, a mentőzés volt az első az életemben, utána már a család – emlékezik vissza szomorúan.

Az édesanya nem kímélte magát: a mentőzés mellett dolgozott az akkori OEP orvosszakértői osztályán is, hétvégenként rendezvények egészségügyi biztosítását is ellátta. Nem mellesleg útjára indította és öt évig koordinálta a nagy népszerűségre szert tett Gyógyító Bocsok programot, amely a kórházak és az orvoslás, gyógyítás néha félelmetes világát igyekszik barátságosan, játékosan közelebb hozni az ovis és iskolás gyerekekhez.

És akkor szinte egyik pillanatról a másikra minden megszakadt. A mindig energikus, tettre kész Helga három hónapig ágyban feküdt, csak az evések idejére tudott felülni. Kétségbe volt esve, mert sokáig nem találták meg a baj forrását, utána pedig fel kellett valahogy dolgoznia a diagnózist, és hogy mivel kell ezután együtt élnie.

Felépíteni újra az életet

– Volt olyan barátnőm, aki azt tanácsolta: lásd meg ebben a helyzetben is a jót! Hát ezért először nagyon haragudtam és sértőnek találtam. Hogy lehet ilyet mondani, mi lehetne ugyan jó abban, hogy elvesztettem a szeretett munkámat, nem mentőzhetek többé, hiszen az állapotom miatt képtelen vagyok rá? Hogy kártyavárként omlik össze az életem? El kellett telnie kis időnek, míg úgymond megláttam újra a fényt. Orvosom és az ORFI nagyszerű csapata visszaadta a reményt, nem engedték, hogy belesüllyedjek az önsajnálatba. Megmutatták, hogy az SPA ellenére van számomra lehetőség egy élhetőbb életre, és bár nem leszek közel sem olyan aktív, mint a betegség előtt, de lehetek legalább olyan értékes és sikeres.

Helga nem tagadja, hogy nagy mélységeket járt meg, lelkileg és fizikailag is nehéz évek voltak. A fájdalom most is jelen van, és vándorol testében: egyik órában a bokája, aztán a térde fáj, majd a nyaka. A gyulladásos folyamat főleg reggelre aktiválódik leginkább, ilyenkor alig tud felkelni az ágyból. Jó félórába telik, míg bejáratódnak az ízületei.

– Tizenöt féle gyógyszert szedek, hogy tudjak létezni egyik napról a másikra – folytatja a volt mentős, majd egy nagy dobozt mutat, tele fecskendőkkel: ezeket mind magának adta be. Biológiai terápiát folytat, ez igen drága, de szerencsére a tb finanszírozza. A szteroidokra nagyon kell figyelnie, mert a mellékveséjét már jelentősen károsították.

Helga végül túljutott az óriási megrázkódtatáson, és orvosa támogatásával el tudta fogadni a megváltoztathatatlant. Azóta minden erejével azon van, hogy ismét segítse a betegeket, ha nem is úgy, ahogy mentősként tette.

Segítségkérő hívás, üzenet

A Magyar Bechterewesek Egyesülete felkérte tudományos munkatársnak, ahol az a célja, hogy az orvostudományt és annak eredményeit közelebb hozza a betegekhez. Belépett a Magyar Reumatológusok Egyesületébe is, hogy naprakész legyen a legfrissebb tudományos hírekből. Dr. Polgár Anna biztatására pályázott és két éve meg is nyerte az ORFI Betegkurázsi díját. Ebben már megfogalmazta mostani küldetését: híd, összekötő kapocs szeretne lenni az orvosok és a betegek között.

– Nekem szükségem van arra, hogy adhassak a betegeknek, segíthessek nekik. Különösen a pandémia idején tapasztaltam, hogy sokan teljesen tanácstalanok voltak, nem tudták, kihez forduljanak. Kevés volt az információ, főleg a hiteles információ, alig kommunikáltak a kórházak. De korábbról is tudom, hogy manapság már gyakran nincs ideje az orvosoknak a betegre, nem beszélik át velük a tüneteket, a kezelést, a terápiát, hogy mi miért történik. Nem a pácienst, hanem csak a betegséget nézik. Elhatároztam, hogy amennyire erőmből telik, igyekszem javítani ezen a helyzeten – magyarázza Helga.

Létrehozta a Facebook-on a Híd az egészség-ügy és a beteg-ség között csoportot, melynek ma már több mint 4 és fél ezer tagja van, köztük a megyei kórház jó néhány szakembere is.

A volt mentőtiszt itt teszi közzé a közérdekű posztokat, cikkeket, híreket, és igyekszik segíteni a hozzá fordulóknak tanáccsal, telefonszámmal, vagy ha másként nem tud, barátként figyelve és átölelve.

– Sokszor már ez is elég, hogy valaki meghallgasson

– mosolyog Helga, akinek nem kevés idejét tölti ki ez a tevékenység: akár napi 10 órát is foglalkozik a csoport ügyeivel. Naponta átlagosan 20–30 üzenetet és hívást kap, néha volt kollégáktól is.

– Tavasszal főleg a Covid volt a fő téma, most pedig már inkább az elmaradt sebészeti beavatkozások, terápiák. Sokan nagyon rossz, elhanyagolt állapotba kerültek, mert a járvány alatt ugye csak halaszthatatlan beavatkozásokat végeztek. Amiben tudok, segítek, azért elég sokrétűek az ismereteim, ismerem a kórházi folyamatokat és a finanszírozás oldalát is. Többen átküldik a leleteiket, hogy értelmezzem őket. Jól esik, hogy megbíznak bennem – mondja az édesanya, akit a napokban felkértek egy 10 ezer tagú Covid–19 segítő csoport adminjának is. Helga azt is hangsúlyozza: nem hisz „a spirituális gyógyítókban, sámánokban”, csak és kizárólag a modern orvostudományban, hiszen ő is ezt tanulta, és eszerint mentett meg oly sok életet.