beruházás

2021.06.20. 11:50

Fejlesztették a bajai Sugovica szabadstrandot

2020 december 1-jén Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője tájékoztatta a lakosságot arról, hogy 30 millió forint kormányzati támogatásból fejlesztik a Sugovica szabadstrandot. Az elkészült fejlesztéseket – amelyeket a Kisfaludy-programból sikerült létrehozni – bejárás keretében mutatta be Széll Péter alpolgármester.

Márton Anna

Az elkészült fejlesztéseket bejárás keretében mutatták be

Fotó: Márton Anna

A pár nappal korábbi eseményen részt vett a város vezetése, az önkormányzati képviselők, az önkormányzati cégek vezetői, a kivitelező cég képviselői, valamint városházi dolgozók. A megjelenteket az alpolgármester tájékoztatta arról, hogy a pályázat készítése során a hivatal munkatársai arra törekedtek, hogy elsősorban a strand használhatóságát javítsák a felújítások.

– Többek kérésére építettük be a pályázatba a vízhez való lejutást könnyítő dupla szélességű, korláttal rendelkező stabil lépcsőt. Az öltözők egységes kép szerinti kialakítása is fontos volt. Négy öltözőt helyeztünk ki, ezekből kettő a mozgáskorlátozottak számára is használható – mondta hírportálunknak Széll Péter alpolgármester.

A strand mindkét partján kamerákat szereltek fel, a Torelli, a Kagyló és a Nagy-Pandúr szigeten a kiszolgálóépület tetejére helyezték ki őket. A Kagyló közelében megújult a zuhanyzó, valamint 20 darab napernyőt is vásároltak a pályázatból, melyet díjmentesen kölcsönözhetnek a strandolók. A korábban készült napozó felületeket kijavították és lefestették. Szelektív szeméttárolókat és kerékpártartókat helyeztek ki a strand Nagy-Pandúr szigeti részére.

A vízminőség javításáról is szó esett a strand átadásán, mint mondták, ennek a javítása nem volt a pályázat része, de remélik, később erre is lesz mód.

Nyirati Klára polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a strand minden bajai múltjának része, valamint a jelennek és a jövőnek is, hiszen az életük nagy részét a strandon töltötték gyerekkorukban.

– A mai gyerekek is a strandon élik az életüket. A bajai életnek a Sugó-parti élet olyan színfoltja, amelyre a turisták mindig szívesen emlékeznek

– tette hozzá az elöljáró.

Az elkészült fejlesztéseket bejárás keretében mutatták be
Fotó: Márton Anna

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában