baja

2021.06.05. 14:22

Eladja az önkormányzat a kárászi nyári tábort

Előszerződést kötött a város a bajai önkormányzat tulajdonában lévő kárászi tábor eladására Kárász önkormányzatával.

Márton Anna

A kormány 560 millió forint kompenzációt folyósít a városnak

Forrás: Munkatársunktól

A kárásziak a Magyar Falu Programból szeretnék megvásárolni és felújítani a bajaiak egykori kedvenc táborhelyét. A kárászi tábor a jelenlegi formájában állagmegóvó, karbantartó munkálatokat igényel. Ez több tízmillió forintos nagyságrendű ráfordítást jelenthet, amit a jelenlegi tulajdonos nem tud megoldani, ezért értékesíti – olvasható abban az előterjesztésben, ami pár nappal ezelőtt jelent meg a város honlapján.

A testület Fidesz-KDNP-s képviselőcsoportjának tagjai egy interneten közzétett cikkből értesültek erről a döntésről, amit méltánytalannak tartanak, tekintve annak jelentőségét. Véleményük szerint bár a múlt héten jelent meg a kormányhatározat, mely alapján Magyarország Kormánya 560 millió forint kompenzációt folyósít a városnak, a baloldali városvezetés a jelek szerint mégsem hagyott fel a város tulajdonában lévő ingatlanok kiárusítására vonatkozó szándékával.

– Úgy érzem, becsapták a bajaiakat, hiszen 2019-ben, az önkormányzati kampány részeként kiemelt téma volt a Sikeres Bajáért Egyesület részéről a kárászi üdülő eladásának kérdése. Nyirati Klára 2019. augusztus 30-án így nyilatkozott közösségi oldalán: „Kárász a múltunk része. Erdei iskolások, napközisek, vizuális iskolások ezrei töltöttek ott felejthetetlen napokat. Egymást követő generációk emlékezetébe ivódott be Kárász, amely gyermekeink jövőbeli élményeinek helyszíne is lehet. Az élmény pedig NEM eladó!” Az akkori városvezetés elfogadta, hogy mi a lakosok álláspontja, és elállt az értékesítéstől. Egy „Megmentettük Kárászt” táblával jelentek meg az akkori Sikeres Bajáért Egyesület képviselői ezt követően a piacon. Két évvel ezelőtt a bajaiak állást foglaltak, szeretnék, ha Kárász megmaradna a város tulajdonában. Akkor ezt elfogadtuk, most pedig határozottan támogatjuk. Nem engedjük, hogy tovább folytatódjon a város vagyonának kiárusítása – reagált hírportálunkknak a kárászi tábor eladása kapcsán Kámánné dr. Bari Bernadett, a bajai Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

A kormány 560 millió forint kompenzációt folyósít a városnak
Fotó: Munkatársunktól

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában