természet

2021.05.04. 14:48

Változatos madárvilág vette birtokba a dávodi Földvári-tó környékét

Változatos madárvilág jelent meg a tavaly több mint háromszázmillió forintos élőhely-megújításon átesett dávodi Földvári-tó és a Karapancsai erdei-tavak környékén – közölte a munkálatokat megvalósító, a területet kezelő Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága (DDNPI) kedden az MTI-vel.

baon.hu

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Bács-Kiskun megye délnyugati részén, a magyar-horvát szerb hármas határ közelében lévő tavak rehabilitációjának kivitelezési munkái 2020-ban zajlottak le a Környezeti és energiahatékonysági operatív program (Kehop) támogatásának segítségével. A két kiemelkedő jelentőségű, öt tóegységből álló természetvédelmi terület megújítása során kikotorták a tavakat és a hozzájuk tartozó csatornákat, emellett felújították a vízutánpótlást biztosító műtárgyakat – írja az MTI.

A közleményből kiderül, hogy a munkálatoknak köszönhetően vízzel telt meg a Karapancsai erdei-tavak legnagyobb tóegysége és a vízrendszer többi eleme is, lehetőséget adva a változatos, vizes élőhelyekhez kötődő fajok megjelenéséhez és megtelepedéséhez. A Dávodi Földvári-tó egyik tóegységénél a telepesen fészkelő madárfajok, például kócsagok, zavartalanul kezdhettek a költéshez – ismertették a DDNPI közleményében.

Mint írják, a két másik tóegység kotrásával létrejött nagy kiterjedésű, nyílt vízfelületen változatos madárvilág – így cigányréce, böjti réce, szárcsa, nyári lúd – jelent meg táplálkozni, illetve több faj is költéshez kezdett a part menti növényzetben.

Jelezték azt is, hogy késő tavasszal már a nyári ludak tojásos fészekaljait figyelték meg, de nagy számban voltak jelen szárcsák és rendszeresen megjelent vadászni a rétisas is a területen.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában