bács-kiskun

2021.05.07. 09:41

Megváltozott az tűzmegelőzési bizottság alkotói pályázatának leadási határideje

Az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság februárban immáron nyolcadik alkalommal hirdette meg az alkotói pályázatot óvodásoknak és iskolásoknak.

baon.hu

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

A kialakult rendkívüli helyzetre való tekintettel a művek beadási határideje módosult, egészen október 15-ig várják a gyerekek alkotásait – áll a katasztrófavédelem közleményében.

Mint írják, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2021-ben olyan alkotásokat vár, amelyeken az óvodások és az iskolások megmutatják, hogyan látják ők a tűzmegelőzést és a tűzvédelmet, a tűzoltói hivatást.

Az óvodások küldhetnek szabadkézi rajzokat vagy kézműves alkotásokat, az iskolások pedig három korcsoportban pályázhatnak. Hattól tíz, tizenegytől tizennégy, és tizenöttől tizennyolc éves korig szabadkézi rajzot, egyéb kézműves alkotást küldhetnek be, írhatnak verset vagy mesét, de számítógépes programot is készíthetnek.

A pályaműveket 2021. október 15-ig lehet benyújtani postán vagy e-mailen, illetve előzetes egyeztetés után személyesen a fővárosi illetve megyei katasztrófavédelmi igazgatóságokhoz, a korcsoport és kategória megjelölésével.

Díjazás

A területi versenyen első helyezést elért alkotások részt vesznek az országos versenyen is, amelynek díjait egy később meghatározott időpontban, Budapesten adják át. Az országos verseny győztesei értékes díjakat kapnak, emellett különdíjak is gazdára találnak majd. Az az óvoda, illetve iskola, ahonnan a legtöbb pályázatot nyújtják be, elnyeri a „Legkreatívabb óvoda/iskola 2021” címet, emellett izgalmas tűzoltó-bemutatón vehetnek részt, amelyen a gyerekek megismerhetik a füstsátrat, olthatnak tálcatüzet, és vághatnak roncsot is. Mindez tűzvédelmi oktatás keretein belül, játékos formában történik.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában