galériával

2021.05.11. 14:00

Madárbarát ökokert épült Félegyházán

A madarak és fák napján ünnepélyes keretek között adták át azt az országban ritkaságnak számító öko­parkot Félegyházán, ahol a gyurgyalagoknak, partifecskéknek és molnárfecskéknek biztosítanak zavartalan életkörülményeket. A Bankfaluban található megújult költőtelepen a madarak fészkelőhelye mellett denevérodú, hamarosan pedig süngarázs, rovarhotel és gyíkvár is létesül.

Vajda Piroska

A megújult költőtelep átadását a madarak is megtisztelték jelenlétükkel. Az összegyűlt érdeklődők feje fölött tiszteletköröket repültek, jelezvén, milyen fontos számukra, hogy Félegyházán megóvják az otthonuknak helyet adó löszfalat. Ez ma már egy védett ökopark, amit az év egyik legszebb napján, május 10-én, a madarak és fák napjának tiszteletére adunk át a madaraknak és a természetszerető gyerekeknek, felnőtteknek – mondta el az átadáson Meizl Ferenc, a helyi madárbarát klub vezetője.

Köszöntőjéből kiderült, hogy az elmúlt napokban Afrikából megérkeztek a színpompás gyurgyalagok és a partifecskék a Bankfaluba.

Sokan jöttek, mert az előző évben ötven pár partifecskének közel kétszáz utóda itt született. A gyurgyalagok kevesebben vannak, de elbűvölő szépségük okán és az ember egészségére veszélyes rovarok, darazsak gyérítésével igazán indokolt, hogy megvédjük költőhelyüket

– hangsúlyozta a szakember. Arról is beszélt, hogy a kiskunfélegyházi képviselő-testület az országban egyedülállóan megvásárolta ezt a nagy területet, bekerítette, öntözőrendszert épített ki és a madaraknak hasznos termést adó cserjékkel, fákkal ültette be.

Kiváló szakemberek járultak hozzá, hogy az ide látogató természetszerető emberek kulturált körülmények között ismerhetik meg a természetvédelemnek a legújabb eszközeit. Külön köszönetet mondott Ódor László osztályvezetőnek, aki a közfoglalkoztatottakkal pótolhatatlan szerepet töltött be a költőtelep létrehozásában. Köszönetet mondott még a költőtelep szomszédságában élő családoknak is, akik szívügyüknek tartják a madarak gondozását, itatását.

A madárbarát klub vezetője elmondta még, hogy a domb tetején áll a molnárfecskék fészkelését szolgáló állvány tizennégy műfészekkel és fecskepelenkával. Reméli, hogy a városban egyre többen követik ezt a példát és teremtenek otthont a molnárfecskéknek is. Azt is hozzátette, hogy a kerítésoszlopra egy denevérodú került, hamarosan pedig gyíkvárakat, süngarázst is kihelyeznek. A Madárbarát klub lelkes tagjai pedig nagyméretű rovarhotelt készítenek.

Meizl Ferenc arról is beszélt, hogy a madárbarát klub méltó módon tiszteli Hermann Ottónak, a madarak atyjának a szellemi örökségét. Ezért tavaly a város tíz madárbarát intézményével együttműködve kétszáz madárodút helyezett ki a megújult városközpontba, csatlakozva ezzel a zöld város programhoz.

QR-kódok is segítik a madarak megismerését

A fészkelőtelep előtt egy információs táblát is kihelyeztek, amelyen a gyurgyalagokról, a partifecskékről és a molnárfecskéről olvashatnak az érdeklődők. Aki még több információt szeretne megtudni a madarakról, annak nyújt segítséget az a QR-kódos mobilapplikációs rendszer, amely az országban egyedülálló mintaprojektként indult el a közelmúltban Félegyházán, hogy bemutassa a város nevezetességeit, látnivalóit, így a fészkelőtelepet is. A táblára került kódok leolvasásával ingyenesen tudhatják meg az érdeklődők a legfontosabb tudnivalókat a madarakról – ismertette az átadáson Olasz Anita, a Kiskunfélegyházi Tour­inform Iroda vezetője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában