galériával

2021.05.12. 18:07

Jerusalema örömtáncot jártak a mélykúti júdásfa alatt

A mélykúti júdásfát az 1760-as években hozták a településere a szolgálatot teljesítő ferences rendi szerzetesek.

Pozsgai Ákos

Fotó:

A mélykúti templomdombon több mint 250 éve ültették azt a júdásfát, amely mostanra borult virágba. Vasárnap itt a templom mellett Júdásfa ünnepséget tartottak. A híres fa rekordszámú, 5091 szavazattal lett 2020-ban az év fája Magyarországon. A mélykúti Fenyő Miksa Könyvtár munkatársai nevezték a versenyre, azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a matuzsálemi korú faritkaságot, amelynek virágzásában közel 250 éve gyönyörködhetnek a helybéliek és a településre látogatók. A fát a templom építésekor, az 1760-as években hozták ide a szolgálatot teljesítő ferences rendi szerzetesek, amely az elmúlt két és fél évszázad során Mélykút jelképévé vált – emlékeztetett Csorba Mariann könyvtáros.

A mélykúti Szent Tamás Katolikus Általános Iskola tanulói adták elő az örömtáncot
Fotó: Pozsgai Ákos

A mélykúti rendezvényen azt is elmondta, hogy a mélykúti júdásfa a templomdombon egy egészségügyi felmérésre feljogosító utalványt kapott, a tavalyi Év fája verseny győzteseként, ezt a speciális egészségügyi kezelést idén a lombosodás időpontjában kapja meg.

– A verseny nagy eredményének tekinthetjük, hogy a hazai és nemzetközi sajtó is több alkalommal beszámolt a mélykúti júdásfáról, a róla készült képek bejárták a világot. Sokan érdeklődnek iránta és egyre többen keresik fel. A júdásfa nemcsak a településünk jelképe, hanem az összefogásunk példája is lett – hangsúlyozta Csorba Mariann könyvtáros.

A vasárnapi júdásfa ünnepségen meglepetéssel is készültek a mélykúti Szent Tamás Katolikus Általános Iskola tanulói, Bolvári János atyával együtt adták elő a Jerusalema örömtáncot, amely a koronavírus-járvány ideje alatt kihívásként terjedt el az egész ­világon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában