galériával / videóval

2021.05.20. 19:26

Elszállították Kecskemétről a Bugaci Kispöfögőt

Csütörtökön elszállították a Bugaci Kispöfögőt, ami csaknem 12 esztendeig pihent a Kecskeméti Kisvasút Halasi úti állomásának mozdonyszínében. Úgy tudjuk, hogy a mozdony egy felújítás után máshol kezd új életet.

Horváth Péter

Fotó: BUS CSABA

Csütörtökön véget ért a Bugaci Kispöfögő 38 éves kecskeméti tartózkodása. A keskeny nyomtávú mozdonyt a MÁV elszállította a Kecskeméti Kisvasút Halasi úti állomásáról, ahol 2009 decembere, a Kiskunmajsáig tartó vasúti szárny megszüntetése óta nyugodott. Az eseményre Nagy József, a szegedi székhelyű Vasúttörténeti Alapítvány kutratóriumi titkára hívta meg hírportálunkat és számos nosztalgiázó vasútbarátot, akikkel együtt ápolják a kisvasút emlékét.

A négy kapcsolt kerekű, szén- és fatüzelésű zemre egyaránt alkalmas, gólyafészkes kéményű gőzmozdonyt 1942-ben gyártotta a MÁVAG-ban, vagyis a Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárakban Budapesten. A zöld fényezésű, nyitott személykocsikat 25 évig, 1984-től 2009-ig húzta a vonalon. Nagy József elmondta, hogy a mozdonyt 2008-ban fel kellett volna újítani, ami akkori áron 15 millió forintba került volna. Erre senki nem áldozott, a MÁV-nak nem volt szüksége rá, mert nem hozott gazdasági hasznot.

Nagy munka volt elszállítani a Kispöfögőt, a feladatot két hatalmas daruval és egy trélerrel oldották meg a szakemberek. Első körben a mozdonyszínből húzták elő egészen az állomásépület előtti vágányra, majd lecsatlakoztatták róla az elé fogott kocsit, amit a szomszédos sínpárra emeltek át. Ezt követően Nagy József és három korábbi vasutas társa, Ficsór József, Sohajda Elek és Fekete János megkoszorúzták és jó házi pálinkával felszentelték szeretett kismozdonyukat.

Nagy József hangsúlyozta, hogy emlékét továbbra is őrzik, illetve az állomásépület egyik helyiségében kiállítást rendeznek be, ami megidézi a bugaci kisvasút történetét. De ez még évek kérdése.

Ezután ismét működésbe lépett a daru és hosszas, precíziós műveletsorozattal a trélerre emelték a mozdonyt, ami elhagyta az állomást, ahol több mint egy évtizedig élte mostoha sorsát.

Információink szerint a Kispöfögő útja nem az utolsó volt, hanem a feltámadásba vezetett: Somogy megyében Balaton-Nagybereki Kispöfögőként folytatja pályafutását. Úgy tudjuk, hogy mozdonynak lejárt a kazánvizsgája, ezért először Istvántelekre, a gőzösműhelybe kerül, ahol talpra állítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában