beruházás

2021.05.28. 06:58

Állandó kiállítótér nyílik Kisszálláson

Négymillió forintos támogatást nyert Kisszállás.

Mester-Horváth Nikolett

A tetőszerkezetet is javítják a felújítás során

Forrás: Beküldött fotó

Az Agrárminisztérium tavalyi évben meghirdetett, helyi értékeket népszerűsítő Hungarikum-pályázatán Kisszállás önkormányzata is sikeresen pályázott. A négymillió forintos támogatásból egy ötvenes években épült egykori szolgálati lakást, az elmúlt években vadászházként működő épületet újítanak fel.

Az ingatlanra külső és belső tatarozás egyaránt vár, a tetőszerkezet javítása már el is kezdődött. Megújul továbbá a csatornahálózat, a régi, elavult nyílászárókat újakra cserélik, valamint új burkolatot kapnak a belső és külső falak.

A beruházás során a több évtizedes ingatlant egy állandó kiállításnak otthont adó bemutatótérré alakítják át.

– A 2019-ben alakult Települési Értéktár Bizottság által összegyűjtött helyi értékeket szeretnék bemutatni itt. Egyebek mellett például az uradalmi épületeket és azok történetét, úgy, mint a kastélyt, az óvodát, a Piros Hetes Vendéglőt és a Forradalomnak szobrát, vagy a több mint negyvenéves asszonykórust, illetve szeretnék megismertetni az érdeklődőket a summások mindennapjaival is – tudtuk meg Bundula Melindától, a kisszállási Művelődési Ház és Könyvtár vezetőjétől.

A helyi értékeket bemutató kiállítótér várhatóan augusztus 20-án, egy ünnepség keretében nyílik meg a látogatók előtt.

A tetőszerkezetet is javítják a felújítás során
Fotó: Beküldött fotó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában