verseny

2021.05.29. 12:36

A kémiabemutatójukra különdíjat kaptak a kecskeméti diákok

A Katona József Gimnázium két diáklánya kiválóan szerepelt az országos versenyen.

Sebestyén Hajnalka

 

Pethő Dorottya kilencedik lett
Fotó: Beküldött fotó

A Katona József Gimnázium két diáklánya, a 10. osztályos Pethő Dorottya és a 11. osztályos Tóth Nóra is kiválóan szerepelt az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaversenyen. Az okleveleket a napokban kapták kézhez.

A tanulók kémiatanára, Sáróné Jéga-Szabó Irén elmondta: a megméretés névadója a 2017-ben elhunyt Nobel-díjas Oláh György. A középiskolai kémiaverseny célkitűzése és egyben küldetése az, hogy színes, érdekes feladatokkal népszerűsítse a kémiát, a mérnöki és természettudományokat a középiskolások körében. Emellett az egész magyar kémiaoktatást pozitív irányba befolyásolják, a képességközpontú, gyakorlatorientált tanítás irányába.

A verseny két levelezőfordulóból, valamint egy budapesti zárthelyi döntőből áll. A koronavírus-járvány miatt a kétnapos budapesti döntőt két részletben és online rendezték meg. A döntősöknek elsőként februárban egy előre megadott témakört feldolgozva, otthon elkészített prezentációt kellett bemutatniuk, előadniuk online módon, melyet egyetemi oktatókból álló szakmai zsűri pontozott. Ezen a szóbeli fordulón mindkét versenyző előadói különdíjat kapott, a saját kategóriájukban a legjobbnak bizonyultak.

Tóth Nóra negyedik helyezett

Áprilisban a döntő második körében zajlott le az írásbeli forduló. Az összesített pontszámok alapján Tóth Nóra II. kategóriában 4. helyezést (tanárai: Sáróné Jéga-Szabó Irén, Tóth Zsolt), Pethő Dorottya I. kategóriában 9. helyezést (tanára: Sáróné Jéga-Szabó Irén) ért el.

A tanárnő a lányok kémiában nyújtott tehetségéről szólt. Mindkét versenyző rutinosnak számít kémiaversenyek vonatkozásában, hiszen Nóra tavaly megnyerte ugyanezen verseny I. kategória versenyét, Dorottya pedig az 5. helyen végzett. Egyéb versenyeken is kiválóan szerepelt többször is Nóra. Az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyen 2019-ben 9. évfolyamon 4. helyezést, 2020-ban 10. évfolyamon 8. helyezést szerzett. A KÖKÉL pontversenyen 2020-ban 2. lett. A Dürer-csapatversenyen 2019-ben a K kategóriát megnyerte, 2020-ban K+ kategóriában 6. helyen végzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában