Kinyitottak az óvodák, a gyermekek egy része otthon maradt

Hétfő reggel újranyitottak az óvodák, és ismét iskolapadba ülhettek az alsó tagozatos tanulók. A kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Lomb utcai tagintézményébe is folyamatosan érkeztek a mosolygós ovisok a hét első napjának reggelén, bár az intézménybe járó gyerekeknek körülbelül egyharmada továbbra is otthon maradt.

Mester-Horváth Nikolett

Fotó: Pozsgai Ákos

A halasi katolikus óvodába járó százhat kisgyermekből hétfőn hetvenöten jelentek meg az intézményben. Vannak olyan családok, amelyek a járványhelyzet miatt még nem engedték óvodába a gyermeküket. – Velük beszéltem, jellemzően idősebb, krónikus beteg szülő vagy újszülött van a családban. Természetesen engedélyt adtam rá, hogy otthon tartsák a gyermeket. Azokat a szülőket viszont tisztelettel kértem, akiknek ősszel iskolába megy a csemetéjük, hogy amennyiben lehetőségük van rá, feltétlenül hozzák oviba a gyermeket. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy az óvoda iskola-előkészítő funkciójának jelentős szerepe van – tudtuk meg az óvodavezetőtől, Tallér Erzsébettől.

Tallér Erzsébet hangsúlyozta, hogy minden csoportnak van az udvarra nyíló, külön bejárata, így a szülők odáig kísérhetik be gyermeküket, elkerülve ezzel a többi csoporttal való keveredést. A járványügyi óvintézkedések szigorú betartása mellett pedig a biztonságos óvodai jelenlétet erősíti, hogy az intézmény pedagógusainak többsége megkapta már a koronavírus-fertőzés elleni védőoltás első adagját.

Tallér Erzsébet óvodavezető köszöntötte hétfő reggel a gyerekeket és szüleiket
Fotó: Pozsgai Ákos

– Nagyon szervezett módon, még húsvét előtt felvette az oltást minden olyan kolléga, aki három hónapon belül nem volt fertőzött, május első hetében pedig megkapjuk a második adagot. Büszke vagyok, mert minden kolléga kérés nélkül döntött a vakcina felvétele mellett – fogalmazott Tallér Erzsébet.

Hozzátette egyúttal, hogy mindössze csak négy kolléga van, aki eddig nem kapta el a fertőzést, és nagy ajándéknak tekintik, hogy akik megfertőződtek, ők is enyhébb tünetekkel vészelték át a betegséget.

– Nagyon sok fertőzött volt a szülők között is, és legnagyobb sajnálatunkra két édesapát elvesztettünk.

Mélyen megrendítették a nevelőközösséget ezek a veszteségek. Emiatt sem volt kérdés, hogy beoltatjuk magunkat – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában