Bács-Kiskun

2021.04.21. 17:30

A személyi edzők mindennapjait is átírta a járványhelyzet

Tavaly november óta zárva tartanak az edzőtermek, ami a sportolni vágyó vendégeken kívül a személyi edzők életét is megnehezíti. Az elmúlt fél év kihívásairól, a rendkívüli helyzet alakította alternatívákról és az átvészeléshez szükséges leghasznosabb tanácsokról egy kecskeméti személyi edzővel, Kertész Diánával beszélgettünk.

Daniella Morva

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

Kertész Diána egy kecskeméti edzőterem falai között igyekezett beindítani személyi edzői karrierjét a novemberi lezárások előtt, a második hullám azonban közbeszólt. A járványhelyzet rendkívül nehéz körülmények közé sodorta őt, és a szintén személyi edzőként tevékenykedő partnerét. Bár számítottak az újabb lezárásokra, arra sem ők, sem kollégáik nem gondoltak, hogy ez közel fél évig fog tartani. Edzőként mindannyian elestek a legfőbb bevételi forrásuktól, így kénytelenek voltak új, rendhagyó lehetőségeket felkutatni. Ilyen megoldás volt a szabadtéri, illetve az esetenkénti online edzés, vagy a telefonos és képernyő előtti életmódtanácsadás.

Kilátástalan jövő, rendhagyó megoldások

Kertész Diána
Fotó: Beküldött fotó

– A legnehezebb az volt, hogy egyáltalán nem tudtunk előre tervezni. Fogalmunk sem volt, meddig kell még kitartanunk, spórolnunk, felhasználnunk a tartalékainkat. Senki nem tudta, mikor lesz nyitás, és ha lesz is, milyen feltételekkel. Tulajdonképpen még most sem tudjuk biztosan, így azóta is ezekkel a nehézségekkel küzdünk – mesélt a kilátástalan helyzetről Diána, majd hozzátette: szerinte a fiatalabb edzők a digitális eszközöknek köszönhetően könnyebben tudtak alkalmazkodni, annak ellenére is, hogy nagy részük – köztük ő sem – egyáltalán nem híve az efféle módszereknek.

– Hiszek abban, hogy a személyi edzés személyes jelenlétet és teljes odafigyelést igényel, éppen ezért én a normál körülmények között is egyszerre csak egy vendéggel dolgozom. Ilyenkor tudom a leginkább neki szentelni a figyelmem: megfigyelem a mozgását, kijavítom az esetleges hibákat, szükség esetén többször is bemutatom a gyakorlatot, megtanítom, hogyan húzza a karját vagy milyen irányba történjen a mozgás. A gyakorlatok helyes végrehajtása sok odafigyelést igényel, és ehhez szerintem nem nyújt stabil körülményeket az online edzés, ahol csupán egy kamerán keresztül tudom figyelni a vendégemet – fejtette ki Diána, majd hozzátette: ettől függetlenül kiváló lehetőségnek tartja, hogy az interneten keresztül híres edzőktől, sportolóktól is esélyünk van tanulni, de véleménye szerint kezdőként mindenkinek hasznos élőben találkoznia egy szakemberrel, aki fel tudja készíteni az önálló, hatékony és biztonságos edzésre.

Ehhez egyébként nem feltétlenül szükségesek az edzőtermekben használatos gépek, a szakember szerint ugyanis egy jó edzőnek nem szabad, hogy akadályt jelentsen ezek hiánya. Mint elmondta, súlyzós és saját testsúlyos edzésekkel is kiemelkedő eredményeket sikerült már elérniük.

Otthoni edzés és tanácsadás

Diána és párja éppen emiatt választotta végül a biztonságos körülmények között megszervezett otthoni edzést a járványhelyzet idejére, odafigyelve és betartva minden előírást és útmutatást, emellett pedig saját vállalkozásuk beindításán és az ehhez elkészített weboldalon dolgoznak.

– Úgy gondoljuk, hogy még ha idővel nyitnak is a termek, számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy ez talán hónapról hónapra változni fog, ezért elkezdtünk hosszú távban gondolkodni.

Sok új eszközt szereztünk be az edzésekhez, és folyamatosan dolgozunk a kialakulóban lévő vállalkozásunkon. Szeretnénk minél több embernek segíteni abban, hogy a sport továbbra is a mindennapjaik része maradhasson, még akkor is, ha erre valakinek csak az otthonában vagy a szabadban lesz lehetősége – részletezte az edző, aki bár a legtöbb vendégével igyekezett megoldást találni az elmúlt hónapok átvészelésére, újabb megkeresései nem igazán érkeztek.

Fotó: shutterstock

– Ha az edzések miatt érthető okokból nem is, az egészséges táplálkozással kapcsolatban szerencsére többen felkerestek. Nekik a megfelelő étrendjük kialakításában nyújtottam segítséget, ami egyébként is a szívügyem. Nagyon közel áll hozzám ez a téma és én magam is e szerint élem az életem – tette hozzá Diána.

– A fő, hogy próbáljunk minél nagyobb hangsúlyt fektetni a jó minőségű, teljes kiőrlésű élelmiszerek fogyasztására, illetve a minél kevesebb állati zsír bevitelére. Ezt magvakkal, hidegen sajtolt olajokkal könnyedén pótolhatjuk. Kerüljük a cukros ételeket, édesség helyett együnk például gyümölcsöt! Fontos a változatosság, törekedjünk arra, hogy minél sokszínűbben táplálkozzunk, és ne hanyagoljuk el a zöldségeket sem – adott néhány jó tanácsot.

Pozitív változások

A szakember szerint a járványhelyzet mindentől függetlenül pozitív irányba befolyásolta az emberek hozzáállását a mozgáshoz és az egészséges életmód követéséhez.

Tapasztalatai alapján, a betegségtől való félelem egyre inkább arra motivál mindenkit, hogy a szabadban mozogjon és egészségesebben táplálkozzon.

Bár tudja, hogy hosszú távon nehéz motiváltnak maradni – főként a jelenlegi helyzetben –, a sok otthonülésben, ő is igyekszik bátorítani az embereket. Szeretné felhívni mindenki figyelmét arra, hogy akár már egy kevés mozgással, és a helyes étrend betartásával sokat tehetünk egészségünk megóvása érdekében; a mozgás emellett pedig megfelelő stresszlevezető is tud lenni, amire a mindennapokban nagy szükség van.

Jövő, újranyitás

Diána szerint az edzőtermek újranyitása a jelenlegi helyzetben kizárólag megfelelő társadalmi felelősségvállalással és odafigyeléssel lehetne kivitelezhető. Nézőpontja szerint ez egészen pontosan a higiéniai szabályok teljes körű betartását foglalja magában.

– A vírushelyzet ellenére az élet megy tovább, és nekünk is haladnunk kell vele. Amíg a tartalékaim engedik, én mindenképpen kitartok, hiszen szeretek emberekkel dolgozni és segíteni nekik a céljaik elérésében. Nagyon hálás szakma a miénk, mindig megmelengeti a szívem, ha egy vendégem hálálkodó üzenetet küld egy fotót mellékelve, amin végre a hosszú ideje vágyott számot mutatja a mérleg – zárta gondolatait.

Képeink illusztrációk.

Forrás: shutterstock.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában